Azt írták, a kecskeméti K. Sándor, F. Csaba és K. József, valamint a szegedi K. Tibor február elejétől április végéig egy internetes oldalon – más-más felhasználónéven regisztrálva – számítástechnikai, elektronikai és mobiltávközlési eszközöket kínált eladásra.
A vásárlóként jelentkezőktől a vételár átutalását előre kérték, de a terméket nem küldték el nekik. Ezzel a módszerrel mintegy negyven embert károsítottak meg több millió forint összértékben – közölte a rendőrség.
K. Sándort május közepén elfogták a rendőrök, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Szeptember 17-én Szegeden és Kecskeméten elfogták társait is, és közülük F. Csabát csütörtökön szintén előzetes letartóztatásba helyezték.