Sport

Izland nagy falat volt kézilabdázóinknak

férfi kézilabda (magyar férfi kézilabda válogatott, nagy lászló, ilyés ferenc, )
férfi kézilabda (magyar férfi kézilabda válogatott, nagy lászló, ilyés ferenc, )

A magyar férfi-kézilabdaválogatott 27-21-es vereséget szenvedett az olimpiai ezüstérmestől a szerbiai Európa-bajnokságon. Női pólósaink is kikaptak.

Összefoglaló:

A magyar válogatottnak ezen a mérkőzésen semmi sem sikerült. Hacsak az nem, hogy harminc gól alatt tartottuk az izlandiakat. A mieink az elmúlt három meccsen mutatott hősies játékuk után érthetően kicsit fáradtak voltak, és ez azt eredményezte, hogy a pont nélkül álló, de az utolsó esélyeit megragadni szándékozó Izland megnyerte a találkozót.

A magyar csapatban ezúttal nem akadt olyan vezéregyéniség, mint amilyen volt korábban, de ezzel együtt Fazekas jól védett, Mikler is fogott ziccereket, támadásban ugyanakkor hiányoztak Mocsai, Harsányi villanásai.

A mieink ezzel együtt még mindig jól állnak a középszakaszban, a harmadik helyet foglaljuk el. Folytatás kedden, Szlovénia ellen.

Középdöntős csoportunkban vasárnap a címvédő franciák 28-26-ra diadalmaskodtak Szlovénia ellen, míg Spanyolország nagy csatában, két góllal verte a horvátokat.

Sajnos eközben női pólósaink is kikaptak az Eb-n, az oroszoktól elszenvedett vereség részleteiről ide kattintva olvashat bővebben!

Eredmény – férfikézilabda-Eb
Magyarország – Izland 21-27 (10-14)
Magyarország: Fazekas, Mikler (kapusok), Ancsin 1, Császár 7 (3), Harsányi 3, Ilyés 5, Iváncsik G. 1, Krivokapics, Laluska, Mocsai 2, Nagy, Putics 1, Schuch, Vadkerti 1, Zubai. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány:

“Izland ma jobb volt, és megérdemelten nyert. Most ért el a csapat magja teljesítőképességének határához, ritmusban, dinamikában, koncentráltságban nem tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel. A kezdeti szakaszban 4-5 százszázalékos ziccert kihagytunk, és ezekből indításgólokat kaptunk.

Ezután csak kapaszkodtunk. Az izlandi válogatott fizikailag és szervezettségben a lassan játszó magyar csapatot kontroll alatt tartotta. Csalódott vagyok, de nem vagyok szomorú, mert eddig erőn felül teljesítünk. A következő másfél napot szeretnénk optimálisan kihasználni a szlovénok elleni sorsfontosságú mérkőzésre.”

Gudmundur Gudmundsson izlandi szövetségi kapitány:

“Nagyon jó mérkőzést játszottunk a magyarokkal, és büszke vagyok a játékosaimra. A magyar csapat nagyon hatékony volt a tornán, és szerettük volna megállítani a támadásaikat.

Az egész meccsen jól védekeztünk, ezt bizonyítja a 21 kapott gól. Boldog vagyok az eredmény miatt. Eddig sem játszottunk rosszul, de nem tudtunk nyerni nagy csapat ellen.”

—————————————————————————————————

További vasárnapi eredmények, középdöntő, II. csoport, 1. forduló:

Franciaország-Szlovénia 28-26 (14-15)
Spanyolország-Horvátország 24-22 (11-14)

Az állás: 1. Spanyolország 5 pont, 2. Horvátország 4, 3. MAGYARORSZÁG 3, 4. Izland 2 (88-86), 5. Szlovénia 2 (89-91), 6. Franciaország 2 (77-81)


VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

60. PERC: Palmarsson szerez nagyszerű gólt, valóban szép mozdulatsor volt – 21-27!

59. PERC: Megint hat, most egy kicsit csendesebb az újvidéki csarnok. Szomorúak a magyar drukkerek, de ne feledjük, az olimpiai ezüstérmes együttes volt az ellenfél. Mocsai azért dühből betalál, 21-26 az állás.

57. PERC: Császár már eredményes, 20-25 az állás, jó lenne még egy kicsit faragni a végéig.

55. PERC: Heteshez jutunk, de Harsányi ejtését Gustavsson ezúttal lekapja.

53. PERC: Látva a másik csoport tegnapi eredményeit (a keretben), megállapíthatjuk, minden iddők eyik legkiegyensúlyozottabb Európa-bajnoksága a mostani. Két izlandi gól születik időközben, majd Atlasont állítják ki – 19-25!

52. PERC: Harsányi szerez labdát, és a hálóig viszi – 19-23!! Már csak négy a különbség.

50. PERC: Le a kalappal a magyar drukkerek előtt, akik egyes kommentátori jelentések ellenére, végig buzdítják a magyar csapatot és lelkesedésből jelesre vizsgáznak! Két izlandi támadás is kipipálva, Ilyés viszont átejti a kapust, 18-23!

A középszakasz másik csoportjának szombati eredményei
Lengyelország – Svédország 29-29
Dánia – Macedónia 33-32
Szerbia – Németország 21-21

48. PERC: Ilyés Ferenc eredményes Sigurdsson gólja után, ők mindig válaszolgatnak egymásnak – 17-23!

46. PERC: Vadkerti nagyon rossz átadással jelentkezett, szélről akarta a másik szélre passzolni a játékszert. Bezzeg Olafsson mosolyogva ül le a támadásuk befejezésekor. Gólt szerzett ugyanis – 16-22!

45. PERC: Ancsin Gábort leültetik két percre. Nem hiányzott… 16-21.

44. PERC: Ilyés Ferenc hozza megint közelebb a mieinket. Nem árt figyelni a gólarányra sem, egy kis különbségű vereség is fontos lehet a végelszámolásnál a csoportban. Ma még Franciaország-Szlovénia és Horvátország-Spanyolország mérkőzéseket rendeznek az újvidéki csarnokban. Utóbbi igazi csemege.

43. PERC: Törünk fel, mint a láva. Ancsin Gábor góljával már csak öt – 15-20! Kár, hogy Sigurdsson a hetest bedobja rögvest.

41. PERC: Mikler megfogja első labdáját, az ellentámadásnál Vadkerti Attila ejti át Gustafssont. 14-20!

39. PERC: Nagy Kornél fölébombázott, közben Mikler Roli a kapuban. Olafsson, majd Ragnarsson értékesít ziccert, 13-20 az állás.

38. PERC: De nem lehetetlen, Harsányi emberhátrányban is betalál. Schuch Timuzsint viszont Atlason meglökéséért kiállítják, kettős emberhátrányban játszunk több mint egy percig. 13-18!

37. PERC: Ilyés válaszol Sigurdsson góljára. Kisvártatva ismét ők a főszereplők: Ilyés szabálytalankodik Sigurdsson gólja közben. Kettő percre kiküldik a magyart, 12-18. Nehéz lesz!

35. PERC: Ilyés próbálkozott egy hosszú magyar támadsnál, de blokkolták. Az izlandiak is remekül védekeznek, pedig eddig ez nem ment nekik az Európa-bajnokságon.

32. PERC: Atlason – rá nem kéne támaszkodni – 10-16! Ne feledjük, Izland nem hozott pontot a középszakaszba, így nekik mindenképpen nyernie kell. Ilyés Ferenc első gólja időközben – 11-16!

31. PERC: Izlandi góllal kezdődött a második 30 perc, majd Ancsin adja el a labdát – 10-15!

Elkezdődött a második félidő!

Már kint vannak a pályán a srácok, MINDENT BELE!

A középszakasz állása
1. Horvátország 4 pont
2. Spanyolország 3 pont
3. Magyarország 3 pont
4. Szlovénia 2 pont
5. Izland 0 pont
6. Franciaország 0 pont


Hamarosan kezdődik a második félidő!

Az izlandi válogatottal legutóbb tavaly januárban, a világbajnokságon találkoztunk, akkor 32-26-ra nyert Izland, és akkor a félidőben 14-11-re vezettek. Most 14-10 oda.

A helyszín a magyar drukkerekkel (Fotó: facebook)

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK! Fazekas bravúrja kellett a négygólos hátrány tartására!

30. PERC: Az utolsó támadás a szigetországé, Gudmundsson kapitány kér időt. Jó lenne négyen belül maradni a szünetre.

29. PERC: Ancsin Gábor rögtön hallgatott Mocsai kapitányra, 10-13! Gunnarson válaszol beállósból – 10-14!

28. PERC: Kínai figurával növeli négygólosra az előnyét az ellenfél. Olafsson mutatta be a bravúros gólt, Putics ráadásul eladja a labdát a folytatásban. Mocsai Lajos időkéréshez folyamodik. Ez várható volt. 9-13!

27. PERC: Svaravsson hetest érően szabálytalankodott Zubai Szabolccsal szemben, kettő percre ki is küldik. Császár Gábor első hetesét hagyja ki az Európa-bajnokságon, Gustavsson mutatta be a bravúrt.

25. PERC: Atlasont nem tudjuk megállítani, így már három góllal vezetnek. Putics Barna azonban középről, estében talál be, a harmadik kísérlete volt ez a kapuralövések tekintetében. 20 másodperccel később Fazekas nagy bravúrt mutat be, de Hallgrimssont üresen hagytuk, kegyetlenül megtorolja ezt a hiányosságot. 9-12!

23. PERC: Svavarsson góljával már 10-8 Izlandnak, előtte Hallgrimsson volt eredményes. Kis hullámvölgy talán a magyar csapatnál.

21. PERC: “Harcoljatok, harcoljatok” – énekli a közönség. Erre aztán nem lehet panasz. Császár eredményes, de Atlason megint betalál. Harsányi jelzi, hogy nekünk nem 8, még akkor sem, ha 8-8!

19. PERC: Atlason, 6-6 az állás. Atlason 6-7 az állás. A Köbenhavn játékosa megfordította az eredményt. Jó lesz ré a későbbiekben figyelni.

18. PERC: Olafsson egy Fazekasról kipattanó labdát a kapunkba juttat, ez bizony 6-5-ös részeredményt hoz. Mocsai másodszor is fölélövi a próbálkozását, neki eddig még nem annyira megy, mint a korábbi mérkőzéseken. Eddig. 6-5!

16. PERC:  A szerb bírók nem ítélnek hetest a mi javunkra, valószínű nem akarták még inkább leforrázni jeges izlandi kollégáinkat. Fazekas persze kifogja Olafsson ziccerét.

16. PERC: A magyar válogatott szenzéciósan védekezik. Így gondolja ezt a spanyol csapat klasszisa, Iker Romero, a francia válogatott edzője, Onesta mester és jó néhány szakértő is. Közben kettő perces büntetésben részesíti Nikolic barátunk az izlandi kispadot. Kettős emberelőny 17 másodpercig és mi támadunk.

14. PERC: Zubai ellen Jakobsson szabálytalankodik, az izlandi kispad nagyon mérges emiatt. Kettő percet kapott ugyanis Jakob fia. Mocsai Tamás azonnal büntet, hatalmas átlövésgól – 6-4!

12. PERC: Fazekas lemásolta az előbbi jelenetsort, de indítása után Harsányit most eltiporták. Nem ítéltek csak szabaddobást, Zubai ellen viszont úgy faultoltak, hogy kapunk egy hetest. Császár – 5-4!

10. PERC: Laluskát kiküldik két percre, Sigurdsson a szélről azonnal kihasználja az emberfórt.

10. PERC: 1-3-ról 4-3 ide! Egy rossz becenterezett labdát Fazekas elcsípett, majd indította Iváncsik Gergőt, aki laposan az izlandi kapuba lőtt.

Az izlandi válogatott eddigi Eb-meccsei
Horvátország – Izland 31-29 (14-15)
Izland – Norvégia 34-32 (18-20)
Izland – Szlovénia 32-34 (13-17)

7. PERC: Kemény lesz ez a meccs. De Császár gondoskodik arról, hogy szoros is. Már kiegészültek az izlandiak, amikor betalál. 3-3, és Fazekas is bemutatja első bravúrját.

4. PERC: Császár megszerezte első gólunkat, méghozzá hetesből, viszont nem sokkal később Halgrimsson megint az északiaknak szerzett vezetést. Emberelőnybe jutunk, de Edvardssonnal szemben nem nagyon megy eddig, jól véd a kapus. Hetest kapnak emberhátrányban, Sigursson bedobja, de Császár végre akciógóllal jelentkezik – 2-3!

1. PERC: Épp Zubaié az első lövés, de a helyzet kimarad, Svaradssoné viszont nem. Izlandé az első gól a találkozón – 0-1!

Elkezdődött a mérkőzés, mi kezdtük, Zubai Szabi!

Izland az olimpia ezüstérmese, Európa-bajnoki bronzérmes. Nem baj.

A magyar himnusz szól. 5000 magyar a csarnokban, ezúttal is. Az izlandi himnusz után jöhet a találkozó.

Hangolódjunk egy remekbe szabott videóval a mérkőzésre:

Félni, a franciák után már senkitől sem kell (eddig sem volt jellemző ez ránk), még Sigurdssonttól sem, aki a 2007-es világbajnokság gólkirálya volt, és aki jelenleg is vezeti az Eb góllövőlistáját.

Hamarosan kezdődik a mérkőzés, hajrá magyarok!

A Sport24.hu élő szöveges közvetítésben számol be a válogatott Izland elleni találkozójáról, majd a magyar női vízilabda-válogatott oroszok elleni csoportrangadójáról.

A magyar férfi-kézilabdaválogatott parádés összteljesítménnyel, a második helyen jutott tovább a középdöntőbe a szerbiai Európa-bajnokságon.

A mieink első mérkőzésükön 31-31-es döntetlent játszottak az olimpiai előselejtezőbéli részvételért küzdő Oroszország ellen, majd következett a világklasszis spanyol csapat elleni iksz (24-24).

A franciák ellen már továbbjutóként léptünk pályára 5000 magyar drukker előtt, de nem elégedtünk meg ennyivel, Fazekas klasszis teljestíményével (is) 26-23-ra győztük le a világ-, olimpiai és Európa-bajnokot.

Mocsai Lajos együttese kiváló csapatjátékkal, hallatlan lelkesedéssel harcolt a pokoli erős csoportban, ezzel pedig maga mellé állította a sportszerető és a sporteseményeket kevésbé követő embereket is.

Mivel három pontot vitt a magyar válogatott a középszakaszba, még vérmesebb reményeink is lehetnek. Első állomásként a szintén erős Izland ellen kell bizonyítani.

A játékvezetők a szerb Nikolic és Stojkovic lesznek.

A főszereplők
Az izlandi válogatott Eb-kerete:
Kapusok: Björgvin Páll Gústavsson (Magdeburg, német), Aron Rafn Edvarsson (Haukar)
Mezőnyjátékosok: Gudjón Valur Sigurdsson (AG Köbenhavn, dán), Arnór Atlason (AG Köbenhavn, dán), Ólafur Gudmundsson (Nordsjaelland, dán), Ólafur Bjarki Ragnarsson (HK) Aron Pálmarsson (Kiel, német), Alexander Petersson (Berlin, német), Rúnar Kárason (Bergischer HC, német), Ásgeir Örn Hallgrímsson (Hannover, német), Thórir Ólafsson (Kielce, lengyel), Róbert Gunnarsson (Löwen, német), Kári Kristján Kristjánsson (Wetzlar, német), Vignir Svavarsson (Hannover, német), Sverre Jakobsson (Grosswallstadt, német), Ingimundur Ingimundarsson (Fram) Szövetségi kapitány: Gudmundur Gudmundsson
A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
Jobbszélső: Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Krivokapics Milorad (Cimos Koper, szlovén), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (Flensburg, német)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Nagy Kornél (Dunkerque, francia)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (MKB Veszprém), Putics Barna (Gummersbach, német)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik