Közélet

Videón a margitszigeti szatírok

Egyikük női harisnyában, a másik pucéran, cipővel a lábán "fogadta" a rendőröket.

A rendőrség hétfőn számolt be a vasárnapi margitszigeti „szatírfogások” részleteiről. Eszerint egyiküket az Árpád híd felöli behajtónál szúrták ki járókelők éjfél körül. Épp a sorompónál lévő útpadkán ülve mutogatta magát. A 41 éves férfi – a rendőrség megfogalmazása szerint – „felsőruházatához nem illő átlátszó női harisnyanadrágot” viselt.  Igazolvány nem volt nála, mint mondta, nem tudta volna hová tenni, és különben is egy hölggyel van randevúja. Az egyenruhások előállították.

Alig nyolc órával később akadt horogra a következő gyanúsított. Ő sem vett túl sok ruhát magára, sőt: a bokrok között bujkált, onnan leselkedett, tette mindezt pucéran. Az egyetlen, amit viselt, egy pár cipő volt. Pechjére négy fiatal kiszúrta őt, egyikük kiugrasztotta a bokorból, majd közösen üldözni kezdték. A hajszába becsatlakozott hátrom futó is. Végül a társaságnak sikerült utolérnie a finoman szólva is lenge öltözetű alakot. Körbevették és nem engedték el a járőrök kiérkezéséig. A férfi a rendőröknek azt mondta, lecsót evett, ami meghajtotta, ezért ment a bokrok közé és ezért volt meztelen.

Mindkét férfi ellen szeméremsértés miatt indult eljárás. Jelenleg őrizetben vannak és a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat is – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik