Gazdaság

Soros: Európa a lassú halálba menetel

Soros György (Soros György)
Soros György (Soros György)

Az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európát azzal, hogy ódzkodik nem konvencionális eszközöket bevetni a gazdaság élénkítésére – idézi a német Die Welt online kiadása Soros György CNBC tévécsatornának adott interjúját.

A milliárdos befektetési alapkezelő szakember elmondta, hogy „Európa olyan utat választott, amely Japánt az elmúlt 25 év alatt a lassú halálba vezette”. Ezt meg kell akadályozni – tette hozzá. Soros György idézett kijelentésével közvetve az EKB-t illette bírálattal azért, amiért csütörtöki kamatdöntő ülésén nem csökkentette irányadó kamatát és nem jelentett be semmiféle nem konvencionális intézkedést az euróövezeti gazdaság élénkítésére.

Japán ezzel szemben tanult saját hibájából – mutatott rá –, és drasztikusan irányt változtatott: „Amit viszont a japánok most tettek, az valóságos szenzáció” – mondta Soros György, hangsúlyozva, hogy meglehetősen „tűzveszélyes” lépésről van szó. A japán jegybank csütörtökön milliárdos likviditásnövelő, gazdaságélénkítő intézkedési csomagot jelentett be.

„A program gigantikus méretű. Japán háromszor annyi pénzt pumpál a gazdaságba, mint amennyit az Egyesült Államok” – mutatott rá Soros György.

„Egy ilyen programot elindítani azonban olyan 25 év után, amikor csak a deficitet halmozták anélkül, hogy a gazdaságot ki tudták volna billenteni a holtpontról, azzal a veszéllyel jár, hogy elveszíthetik felette az ellenőrzést” – figyelmeztetett a milliárdos befektetési alapkezelő szakember az amerikai CNBC tévécsatornának adott interjúban.

Korábban szintén a Die Welt online kiadása írt arról, hogy Soros szerint Németország devizaháborúba sodorja a világot. Vádja nagy felzúdulást keltett az idei davosi Világgazdasági Fórumon. „A németek a megtakarításban hisznek, miközben a világ többi része a monetáris lazításban” – mondta Soros György a CNBC tévécsatornának.

Ez a szembenállás veszélyes folyamatokat indíthat el – vélte a nemzetközileg elismert befektetési szakember. – „Én a magam részéről egy devizaháború kitörésében látom a legnagyobb veszélyt.” Soros akkor azt mondta, ha devizaháború lesz, akkor azt Európa el fogja veszíteni, mivel az Európai Központi Bank (EKB) nem rendelkezik a más jegybankoknak kijáró szabadsággal. És ez is Németország bűne lesz – tette hozzá. Szerinte Németország makacsul ragaszkodik ortodox pénzpolitikai hagyományaihoz, és nem veszi észre, hogy magatartásával az egész euróövezetnek árt.

Idén minden eddiginél több dollármilliárdost számolt össze a világban a Forbes amerikai magazin: 1492 ember összesen 5000 milliárd dollárnyi vagyont halmozott fel. Ez mintegy 1 150 000 milliárd forintnak felel meg. Ebből bőven ki lehetne fizetni Magyarország minden cégének és emberének a teljes éves munkáját, körülbelül 50 évig. Soros György 19 milliárd dolláros vagyonával a lista 30. helyezettje.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik