Gazdaság

Elköltötték a nyugdíjvagyon zömét

A 2010-ben államosított 3000 milliárdos nyugdíjvagyonból 300 milliárd forint van már csak meg.

A két éve államosított csaknem 3000 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyonból idén január végéig bő 310 milliárd maradt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NyAA) számláján – derül ki az alap nemrég frissített adatsorából. Tavaly év végén az akkor már jócskán leapadt értékű eszközökből a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) is törlesztettek több mint 240 milliárdot. Az adósság törlesztésére mindösszesen mintegy 2400 milliárd ment el a magán-nyugdíjpénztári tagok felhalmozott pénzéből. Az államadósság ennek ellenére alig 4-5 százalékkal csökkent, holott a visszafizetésre fordított pénztári vagyon a GDP 8 százaléka, enélkül a tartozás tehát növekedett volna.

Pá-pá, 2400 milliárd!

Több mint két év alatt csaknem tizedére olvadt a 2011 tavaszán „megreformált” nyugdíjrendszer részét képező, államosított magánpénztári vagyon. A kényszerválasztás elé került pénztártagok 2010 végén 2945 milliárdot „adtak át” az államnak, amely mintegy 230 milliárdot fizetett ki az egykori tagok reálhozamaként és a munkáltatók korábbi tagdíj-kiegészítése fejében.

Ezzel valamivel több mint 2700 milliárdnyi vagyon (állampapírok, részvények, befektetési jegyek, kötvények, számlapénz) állt rendelkezésre az adósság csökkentésére. Az első lépcsőben az államhoz visszakerült, korábban általa kibocsátott állampapírok bevonásával azonnal 1370 milliárddal mérséklődött az adósság.

Adósságtörlesztésre költötték

Az adósságcsökkentés 2011-ben és 2012-ben több ütemben történt, aminek eredményeképpen 2011 decemberére 800 milliárd alá esett a megmaradt átvett vagyon, amely ezután tavaly novemberig 780 és 670 milliárd között változott. Azóta nagymérvű adósság-visszafizetés 2012 utolsó két hónapjában volt, amikor is két lépésben összesen 242 milliárd forintot utaltak át az IMF-nek.

A NyAA számláját további 132 milliárd is elhagyta: törvénymódosítás nyomán decemberben tartósan állami tulajdonban tartandó vagyonelemek kerültek át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (például a Mol-ban lévő volt orosz részvényes 21,22 százalékos pakettjét kiegészítő, több mint 3 százaléknyi papír a pénztári vagyonból).

Csak félig hasznosult

Mindezek után 2012. december végén 309,8 milliárd forint volt a NyAA számláján. A kizárólag adósságcsökkentésre fordítható ex-nyugdíjvagyon idén januárjában 312 milliárdra növekedett, valószínűleg főképpen árfolyamváltozások (például forintgyengülés) következtében. Vagyis a volt pénztári megtakarítások csaknem 90 százalékának „elégetésével” sikerült a bruttó hazai termék 80-81 százalékáról 77-78 százalékára csökkenteni az államadósságot, holott a közvetlenül tartozás-visszafizetésre fordított szűk két és fél ezermilliárd meghaladja a GDP 8 százalékát, vagyis az adósság ezt az összeget figyelmen kívül hagyva növekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik