Foci

Íme, Kubatov válaszai a Fradit érintő kérdésekre

Véget ért a gazdasági átvilágítás első része az FTC-nél, Kubatov Gábor klubelnök ugyanakkor nem hozta nyilvánosságra az eredményeket.

A Fidesz országos pártigazgatója a csütörtöki szurkolói ankéton elmondta, körülbelül ötven olyan szerződés van, amely további vizsgálatot igényel. Hozzátette: nem az a céljuk, hogy “embereket tegyenek tönkre”, hanem az, hogy az előnytelenül megkötött szerződések kapcsán elveszített pénzeket visszaszerezzék.

Az átvilágítás összesen 15 millió forintjába került a klubnak, ebből 6,3 millió forintot a szurkolók adtak össze, összesen 362 szimpatizáns adakozott. Kubatov sajnálatát fejezte ki azért, mert az FTC harminc felsőbb vezetője közül mindössze 14-en fizettek ennek érdekében.

A klubelnök beszélt a stadionkérdésről is. Ennek kapcsán kiemelte, hogy az egyesület elképzelése szerint 2014-ben egy új stadionban, “saját tulajdonú területen” játszhat a futballcsapat.

A labdarúgó Zrt.-vel kapcsolatban kiemelte: amikor idén márciusban az angol Kevin McCabe-től papíron 200 millió forintos tartozással vették át az irányítást, ám nem sokkal később kiderült, hogy 644 millió forintról van szó. Az azóta eltelt időszakban ennek több mint a felét sikerült törleszteni, így jelenleg körülbelül 300 millió forintos tartozása van a klubnak. A játékosok fizetésével átlagosan harminc nappal vannak elmaradva, ugyanakkor az újonnan érkezettek időben megkapták járandóságukat.

A drukkerekkel folytatott beszélgetés során felvetődött az úgynevezett huligántörvény kérdése is. Ezzel kapcsolatban Kubatov Gábor elmondta, hogy szerinte ez a törvény nagyon jót fog tenni a magyar labdarúgásnak. Hozzátette: nem lesznek restek a Ferencvárosnál sem kizárni azokat a drukkereket, akik “szégyent hoznak” a klubra, utalva ezzel például arra, amikor az Aalesund elleni Európa Liga-mérkőzés előtt a szurkolók egy csoportját lopáson érték Norvégiában.

A hétfőn lemondott Prukner László lehetséges utódáról csak annyit mondott el az elnök, hogy jelenleg Nagy Tamás irányítja az együttest. Azt elismerte, hogy beszélt a csapat egyik korábbi edzőjével, László Csabával, ám ő akkor jönne Magyarországra, ha a stábját hozhatná, ezt pedig jelenleg nem engedheti meg magának anyagilag a klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik