Figyelemre méltóan csökkentette veszteségét az idei első negyedévben az Amazon.com#<#: a múlt esztendő azonos időszakában regisztrált 308,4 millió dolláros, azaz részvényenkénti 90 centes nettó veszteség 234,1 millió dollárra, azaz részvényenként 66 centre mérséklődött. A kedvező fordulat oka az, hogy a seattle-i központú online kereskedőháznak 2001 első három hónapjában sikerült 22 százalékkal növelnie az eladásait. A cég vezetése erre alapozva máris megkockáztatott egy derűlátó prognózist: bízik benne, hogy az év hátralevő részében is képes lesz megfelelni a Wall Street-i előrejelzésekben szereplő elvárásoknak. A kép még kedvezőbb, ha nem számítjuk az olyan extra kiadásokat, mint például a részvény-alapú kompenzációs költségek, a cégfelvásárlások járulékos költségei, az átszervezésre fordított összegek, valamint az internetes beruházásokból származó veszteségek. E tételek nélkül már „csupán” 49 millió dollár a mínusz, azaz egy részvény esetében alig 21 cent. Tevékenysége újragondolása révén a hosszú ideje veszteséget veszteségre halmozó internetes kereskedőház mára rálépett arra az útra, amelyen továbbhaladva szakértők szerint akár már az idei negyedik negyedévben működési nyereséget mutathat majd fel. Valójában – mint a The Wall Street Journal Europe is megjegyzi – a cég eredményei alig valamivel jobbak, mint amire az általa korábban az elemzők és a befektetők rendelkezésére bocsátott adatok alapján következtetni lehetett. Az Amazon.com akkor 695 millió dollár fölötti eladásokat és részvényenkénti 22 centes vagy még alacsonyabb veszteséget prognosztizált. Elképzelhető tehát, hogy a bejelentés diadalittas hangvétele nem kis részben puszta – a részvényesek és a piac megnyugtatását is szolgáló – marketingfogás. Erre vall többek között, hogy a cég alapját képező könyv-, video- és hangfelvétel-értékesítés alig 2 százalékkal bővült, annak ellenére, hogy ez az üzletág az Amazon.com legkifejlettebb és mindeddig legnyereségesebb vállalkozása. Igaz, e szinte stagnálást jelentő növekedés ellenére e kategóriában 21-ről 27 százalékra ugrott a nyereségesség, ami feltétlenül arra utal, hogy a kereskedőház jó úton jár az ügyfelekkel való kapcsolattartás átalakításában.
- 05:30 Kvíz: mennyire ismered a híres rockbandák zenészeit?
- 03:35 Nagyot csatázott, de végül elveszítette első WTA-döntőjét Udvardy Panna
- 21:56 Egy tizenegyesre volt hozzá szükség, de győzött az ETO
- 21:08 A nap legfontosabb hírei – 2026. 04. 05.
- 20:31 „Ma a legfontosabb döntést nem a játékosok hozták meg” – nehezen emésztette meg a vereséget a DVTK játékosa
- 20:27 Geszti Péter a szerb gázvezetéknél talált hátizsákkal viccelődött
- 19:55 „Az egy dolog, hogy felvisszük neki a tejet és kenyeret, de mi adjuk a biztonságot” – a házi idősgondozás szépségei és nehézségei
- 19:54 Ilyen lett az új Citadella
- 19:17 Földgömb alakú szószéket rejt egy cseh gótikus templom
- 19:12 „Ez csodálatos, így kellett lennie” – a Fradi téli szerzeményének duplája döntötte el a rangadót
- 19:02 Magyar Péter Orbánnak: Jó, ha tudja, hogy az április 12-ei választást semmilyen eszközzel nem fogja tudni megakadályozni
- 18:40 Zendayát még sosem láttuk puskával, Robert Pattinsont még nem láttuk ennyire nyomorultnak
- 18:15 Galéria: Ilyen lett az átépített, több ponton is átvágott falú Citadella
- 05:00 Egyre gyakoribbak a szomszédviták a kerítés miatt
- 18:34 Óvodások: digitális csapda, aggódó szülők
- 17:02 Elege van a hitegetésből a SUP magyar világklasszisának, de nem adja fel álmát és olimpiai bajnok akar lenni
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt
- 17:19 Ez a négyperces videó megmutatja, milyen lett madártávlatból a most elkészült Citadella
- 12:22 Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
- 19:55 „Az egy dolog, hogy felvisszük neki a tejet és kenyeret, de mi adjuk a biztonságot” – a házi idősgondozás szépségei és nehézségei
- 16:05 Ezek a hatos lottó április 5-i nyerőszámai
- 20:31 „Ma a legfontosabb döntést nem a játékosok hozták meg” – nehezen emésztette meg a vereséget a DVTK játékosa
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 15:30 Száz éven át az anyákat segítő mellbimbóvédők mérgezték az újszülötteket
- 18:03 Mesterséges kómába került a románok szövetségi kapitánya
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
