A gyenge grafikai megjelenítés, a nehézkes navigáció, a nem működő linkek, az idejétmúlt információk elüldözik a látogatókat a céges honlapokról#<#. Egy tavaly készült felmérés kimutatta, hogy a hazai vállalatok jócskán elkövetik ezeket a hibákat, s nem figyelnek látogatóik véleményére, ötleteire. Most olyan szolgáltatás indul, amely segít a hibák kijavításában: a KÓD Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet felállított egy labort, ahol megrendelésre tesztelik a honlapokat webdesign-szempontok szerint. A megrendelő megadja a célcsoportot, ennek alapján a szolgáltató 100-150 fős mintát állít össze, amelynek tagjai a laborban pásztázzák a weboldalakat. Egy szoftver méri, melyik oldalon mennyi időt töltenek a fizetett szörfölők, honnan hova mennek, s folyamatosan kérdőívvel "bombázza" őket. A szakemberekből álló csapat kiértékeli az eredményeket, s ezek alapján a megrendelő fontos információkhoz juthat arra vonatkozóan, hogy milyen elvárásai vannak célcsoportjának, s ennek mennyiben sikerült megfelelnie. A fejlesztő és üzemeltető cég a Site Monitor nevű szolgáltatást elsősorban tartalomszolgáltatóknak, elektronikus kereskedelemmel foglalkozó site-oknak, illetve komoly internetes jelenléttel bíró vállalatoknak ajánlja. Fűrész Gábor, a KÓD kutatási igazgatója elmondta, hogy a mintamérettől függően 0,5-1,0 millió forintba kerülő kutatásra azoktól várnak megrendelést, akik nagy forgalmú site-ot üzemeltetnek, illetve ahol az internetes megjelenés a márkanév-építés fontos eleme.
- 18:52 Fidesz-KDNP: Baka András méltatlan Magyarország köztársasági elnöki tisztségére
- 18:22 Őrizetbe vettek egy török újságírót, mert átigazolási pletykáról írt
- 18:01 Schultz Nóra az államfői szűzbeszédről: Baka András az ellenzéki szavazóknak is tett gesztusokat
- 17:59 Dessewffy Tibor: Labradorok a nirvánában – kik és hol hisznek az AI-ban?
- 17:47 Akarata ellenére kerülhetett a kábítószerrel megpakolt autóba a drogkereskedelemmel gyanúsított volt MKKP-s pécsi politikus
- 17:44 Letartóztattak két magyart Lengyelországban
- 17:19 Flander Lilla: Négy hete szellemként élem a mindennapjaimat, először végre azt éreztem, hogy élek
- 17:10 A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
- 16:50 „Fideszes és KDNP-s politikusokat juttattak érdemtelenül fokozathoz” - vizsgálat folyik a Filozófia Doktori Iskolával kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetemen
- 16:49 „Mindenki döntse el maga, vajon ki lehet az, aki szánalmasan vergődik” – korábbi játékosát szidta a Vidi edzője, a válasz sem maradt el
- 16:27 Itt a drónfelvétel az 500 focipályányi sajókápolnai tűzesetről
- 15:37 Több mint 260 ukrán gyereket próbáltak terrorakciókra beszervezni az orosz titkosszolgálatok
- 15:25 Baka András: Az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága
- 15:17 Megválasztották köztársasági elnöknek Baka Andrást
- 15:07 Lelőttek egy 25 éves férfit Londonban, egy kocsma előtt
- 13:06 Szexuális bűncselekményeket akartak elkövetni az elrabolt, és Berettyóújfalunál megtalált 15 éves dán lányon
- 11:13 „Amennyiben a kolléganők fehérneműjére kíváncsi, ahhoz sajnos külön adatigénylést kell benyújtania” – muszlim pokollal fenyegetett meg egy újságírót a kápolnai polgármester
- 14:05 Nagy I-betű volt a kicsi helyett, nyolc milliót bukott a cég
- 15:25 Baka András: Az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága
- 14:42 Molnár Áron Orbánról: Rakijázik a trombitafesztiválon, előtte a vébén hesszel milliókért, miközben a jogállamiság végéről hadovál – ez az egész csak játék volt neki
- 10:10 Felfüggesztették az ittasan vezető tiszás képviselő mentelmi jogát
- 13:09 „Ez kevés lesz, kormányozni kellene!” – írta a Fidesz, miután a kormány feljelentést tett Orbán Viktor Facebook-tartalmai miatt
- 14:22 Szakértővel vizsgáltattuk meg a Velencei-tó vizét: jelenleg a közcsatornába sem szabadna beleengedni
- 10:54 A Fidesz nem vesz részt a köztársasági elnök megválasztásában
- 05:54 A százmilliárdos vita: tizenkét év alatt nem zárták le az MLSZ egyetlen tao-elszámolását sem
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
