A cigányság összes problémái

a magyar társadalom gondjával rokon. Széles népcsoportok marginalizálódása, a társadalmi felemelkedés pályáinak lezárulása legalább annyira jellemzi a romák helyzetét, mint a nem roma lakosság egy részét#<# - azzal a fontos különbséggel, hogy nekik jelentős előítéletekkel is meg kell küzdeniük. A többség és a kisebbségi csoportok közötti már amúgy is meglévő feszültséget csak fokozták a gazdasági átmenetet kísérő jelenségek – például a kapun belüli munkanélküliség kapun kívülre kerülése, a versenyképtelen rétegek általános elszegényedése. A feszültségek mára olyan méreteket öltöttek, hogy azok már a gazdálkodási környezetet is befolyásolják. Csak egyetlen példa: az egy évtizede krónikus munkanélküliséggel sújtott városba nem kevés kormányzati segítséggel települt multinacionális vállalat humánerőforrás-vezetői elképedve tapasztalják, hogy a munkanélküli szakmunkás inkább nem fogadja el állásajánlatukat, csak hogy ne kelljen egy brigádban dolgoznia cigányokkal. Sokan hajlamosak a magyarországi cigányok ügyét a demokrácia sarkköveként értelmezni: emberi jogi, kulturális, szociális, oktatási aspektusból vizsgálni. Ezek vitathatatlanul fontos szempontok. Van ugyanakkor a dolognak egy szigorúan véve gazdasági vetülete is: a jelenlegi körülmények között a cigányság jelentős része folyamatosan segélyezésre szorul – nem csupán hatalmas terhet róva az adófizetőkre, de tartósítva a segélyezettek megalázó és kilátástalan helyzetét is. A magyar társadalom megfosztja magát több százezer potenciális munkavállalótól, adó- és járulékfizetőtől – értelemszerűen fogyasztótól is -, amennyiben nem indít el speciális felzárkóztatási programokat a számukra. Ráadásul olyan társadalmi feszültségeket kódol be jó előre, amelyek könnyen a fejlődés gátjaivá válhatnak – ha eddig már azzá nem váltak. Érthető a cigányság képviselőinek türelmetlensége, a kormányzatnak címzett sokszor fésületlen bírálata is: ennek a problémakörnek a megoldása nem köthető választási ciklushoz – emberöltőnyi programról van szó, amelyben nincsenek, jó darabig nem is lesznek zászlóra tűzhető sikerek. Viszont alázatot és türelmet igényel minden érintettől. Önfegyelmet a megbúvó, reflexszerű előítéletek leküzdésére, egymásra épülő, összehangolt kormányzati politikát. S legalább annyi pénzt, mint amennyit haderőreformra szán az ország.