Haladjon ön is a korral, süssön Váncza sütőporral – ezt a népszerű és sikeres reklám jelmondatot a múlt század harmincas éveiben mindenki ismerte, jóllehet akkortájt még azt sem tudták, mi fán terem a szlogen, a marketing, a píár.#<# Sőt, még legfeljebb a holdban volt a szervezés- avagy a menedzsertudomány, meg a manipulációt (is) szolgáló reklámpszichológia. Azóta nagyot fordult a világ, és a korszerű piacgazdaság igényei egy sor, osztódással szaporodó tudományágat hívtak életre. Merthogy felismerték: a vásárlók megnyeréséért, meggyőzéséért folyó éles nemzetközi versenyben helytállni képes vállalatok vezetéséhez különleges szaktudás szükségeltetik. Megszületett tehát a vállalatirányítás tudománya, és annak egyik legfrissebb irányzata, amely az angol corporate government magyarításaként a kissé fellengzős vállalati kormányzás nevet kapta. Erről szól Angyal Ádám hasonló című szak- és tankönyve. A szerző – és ezt elöljáróban kénytelenek vagyunk megjegyezni – témájának megvilágításához temérdek anyagot gyűjtött össze, azonban nem volt képes azt körültekintően feldolgozni, rendszerezni, és élvezhetően tálalni. Emiatt (is) egy ismétlésekben bővelkedő, nehezen értelmezhető, ugyanakkor tudálékos munka született, amely kacifántos kifejezésmódja, didaktikai fogyatékosságai miatt nem könnyíti meg az egyetemisták dolgát. Sajnálatos, hogy a szerzőnek nem sikerült tisztázni könyvének – és vizsgálódásainak – tárgyát. Vagyis hiányzik a vállalati kormányzás világos és egyértelmű meghatározása. Magyarázat persze akad, tudniillik az, hogy “a kilencvenes évtizedet a kormányzás gyakorlatának és elméletének rohamos fejlődése jellemezte”, s nyilván eközben “megindult a vállalati kormányzás elméletének rendszerezése, tézisek és klasszifikációk megalkotása”, ma még folynak e körül a viták. Lássunk egyet szerzőnk sokféle meghatározásából: “Vállalati kormányzáson az üzleti szervezetek vezetésének globális, az egész világra kiterjedő, mindenütt egyaránt érvényesülő gyakorlatát értjük. A globalizáció azonban helyi, lokális alakzatot ölt.” Hát ettől sem lettük sokkal okosabbak. Ám elég a ka-ján akadékoskodásból! A szerző fejtegetéseiből mégiscsak kihámozható a lényeg. Az, hogy a vállalati kormányzás közeli rokona a társaságirányításnak, és nem más, mint a vezetéstudomány egyik ága. Sajátosságait tekintve voltaképpen a globalizáció terméke, s ezért jobbára a határokon átnyúló nagyvállalatok vezetésével foglalkozik. Méghozzá olyan társult vállalatokkal, ahol szétválik a tulajdonlás és az irányítás, s a tényleges döntéseket leginkább az ügyvezetők, a menedzserek hozzák. Remélhetőleg nem tévedtünk nagyot és a könyv valóban erről szól. Akkor viszont elismerést érdemel szerzőnk számos hasznos és érdekes eszmefuttatása az ilyen vezetésről, az irányító testületekről, az igazgatóságokról, a felügyelőbizottságokról, a menedzsmentről. S főként nem volna illendő szó nélkül hagyni könyvünk különösen értékes fejezeteit. Így az angolszász, a német, a francia és a japán társaságirányítási rendszerek bemutatását. S ennél tán még fontosabbak a hallgatókat is próbára tévő esettanulmányok. Méghozzá öt olyan nagyvállalatról, amelyek a (szak)sajtóban, sőt politikai vitákban is gyakran szerepelnek. Ezek a következők: Középületépítő, Dunaferr, Bábolna, Postabank, Mol. Nem volna tanulság nélkül, ha az esettanulmányokat követő ellenőrző kérdésekre a hallgatók mellett az illetékes politikai és gazdasági döntéshozók is megalapozott választ adnának.
- 10:15 Eva Longoria merész szabású ruhában gálázott Cannes-ban
- 10:08 Gyurcsány Sulyokról: A sarki műkörmös nagyobb elővigyázatossággal vesz maga mellé bárkit
- 09:59 Elmúlt a Bundesliga-átok – már nem csak a sztárkéziseket ünneplik Kielben
- 09:48 Magyar kézilabdázók sikereitől hangos a külhon
- 09:39 Szilikonból készültek az útjavító munkások által talált emberi maradványok
- 09:28 Ezért pöndörödik a paradicsom levele
- 09:24 Letartóztatták a férfit, aki az utcán támadt rá Steve Buscemire
- 09:21 A 3x3-as lánycsapat karnyújtásnyira az olimpiától
- 09:08 Egy finn határnál lévő orosz olajterminált találtak el az ukránok
- 09:05 „A temető útján félreállva a farmerem gombjához nyúlt volna, én pedig valószínűleg hagytam volna neki, mert igazán jólesett volna”
- 08:57 G.w.M: Ha olyan napom van, akkor Gucciban megyek le egy doboz tejért
- 08:26 Lepkeinvázió zajlik a Duna-Tisza közén
- 08:25 Tyson Furyt a gong mentette meg a kiütéstől, Usyk immár öt szervezet világbajnoka
- 08:11 Azonnal kirúgták a szexvideóban egyenruhában szereplő rendőrt
- 08:06 Miért kétnapos a pünkösd?
- 21:30 Saját apja lőtt rá hathónapos gyermekére Arizonában
- 18:40 Blikk: A rendőrség elfogta a móri mészárlás miatt elítélt K. Edét
- 07:56 Curtis közös fotót posztolt Azahriah-val és Desh-sel
- 07:27 Házasság első látásra: Noha már elváltak, Petra és Andris közös fotóval emlékeztek meg a 11. hónapfordulójukról
- 07:19 Egyetlen érvényes szavazat is elegendő lehet a polgármesteri székhez
- 08:57 G.w.M: Ha olyan napom van, akkor Gucciban megyek le egy doboz tejért
- 09:08 Egy finn határnál lévő orosz olajterminált találtak el az ukránok
- 19:48 Rajthelyes büntetést kapott az időmérőn brillírozó Oscar Piastri
- 18:04 Georgia államfője megvétózta az ügynöktörvényt
- 19:03 Ködkísértet és 230 km/órás szél is előfordul a 140 éve működő lengyel magashegyi időjárásállomáson
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!