Gazdaság

Terjed a Linux – Nem hit kérdése

Eddig csak olyan megszállott programozók használták és népszerűsítették a Linuxot, akik a nyílt forráskódban hittek. A program azonban kezd előretörni, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a kormányzat legújabb informatikai stratégiájában tervbe vette a Linux terjesztését.#<# A Nemzeti Információs Társadalom Stratégia keretében kedvezményesen lehet majd hozzájutni számítógépekhez, amelyekre Linux-verziókat is lehet választani. Terjed a Linux – Nem hit kérdése 1A nyílt forráskódú programok nagy előnye, hogy bárki beleláthat a programba, így ha kiderül, hogy hiba van, akkor szinte azonnal megjelenik hozzá a javítás. Ennek köszönhető, hogy megbízható és jól használható termékek születnek. Érdekesség, hogy néhány, korábban a Microsoft csapatában részt vevő programozó is áttért a szabad szoftverek fejlesztésére. Egyikük, Eric Engstrom, aki még tanúskodott is a Microsoft mellett az antitrösztperben, nemrég azt nyilatkozta, hogy a Linux képviseli ma a leghaladóbb technológiát.

A Linux terjedését a számok is bizonyítják. A Red Hat, az egyik legnagyobb Linux-fejlesztő cég most vált először rentábilissá. Miközben az informatikai cégek sorra módosítják lefelé profitkilátásaikat, addig a Red Hat a május végén lezárt első negyedévben 600 ezer dolláros nyereségről számolt be. Ez önmagában nem túl nagy összeg, de összevetve az egy évvel korábbi 3,7 milliós veszteséggel, szép eredménynek mondható.

A terjedés már itthon is kimutatható. “Az elmúlt évben csak néhány száz dobozos SuSE verziót értékesítettünk, de az idén már több ezer eladott dobozzal dicsekedhetünk” – mondta Szentiványi Gábor, a Red Hat mellett a másik nagy nemzetközi fejlesztő cég, a SuSE magyarországi képviseletének vezetője. A hét CD-t és a több ezer alkalmazást tartalmazó program 19 ezer forint körüli áron kapható, de szemben más szoftvercégek által alkalmazott módszerrel, ha több gépre telepítik fel a programokat, akkor sem kell a terméket többször megvenni. Így minimális összegért, akár egy nagyvállalat számítógépparkja is ellátható a legmodernebb programokkal. A napokban kerül piacra a SuSE Linux 7.2 magyar kiadása. A legújabb verzió a szerverek és a munkaállomások számára is számos kényelmi és teljesítménybeli újítást tartalmaz, közülük kiemelkedik a továbbfejlesztett biztonságtechnika és a kiterjedt multimédia támogatás.

A legnagyobb hazai Linux forgalmazó, a SoftWare Station (SWS) közel 1700 dobozos Linux csomagot értékesített 2000-ben Magyarországon. A cég immáron hat éve foglalkozik Linux-eladással, disztribútori szerződése van valamennyi nagy gyártóval. Részben a magyar piacon való korai megjelenésének, részben a 200 viszonteladóból álló országos partnerhálózatának köszönhetően rajta keresztül áramlik a hazai dobozos Linux forgalom legalább 80 százaléka.

Terjed a Linux – Nem hit kérdése 2“A nemzetközi trendekkel összhangban Magyarországon is a SuSE Linux és a Red Hat Linux iránt a legnagyobb a kereslet, ketten együtt több mint 85 százalékos piaci részesedéssel bírnak” – mondja Erdeős Péter, a SWS ügyvezetője. Ezen belül is csaknem kétszeres a SuSE Linux forgalma, az utánuk jövők közül pedig még a Mandrake és a Debian disztribúciók emelhetők ki 100 körüli eladott példánnyal.

Erdeős szerint a Linux professzionális üzleti célra történő felhasználásának előretörését mutatja, hogy az eladott 457 darab Red Hat Linux csomagból 64 “Professional Server” volt, és elkelt 2 – körülbelül félmillió forintos egységárú – Red Hat Linux Enterprised Edition is. Ez volt az első olyan év, amikor a sokáig csak az angol nyelvű informatikai szakkönyvek egyik legnagyobb hazai forgalmazójaként ismert SWS bevételeinek nagyobb része már a Linux-eladásokból származott, melyek értéke a tervek szerint az idén eléri az 50 millió forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik