Felkavarta az állóvizet

a múlt heti genti EU-csúcsértekezlet előtt Brüsszelben az unió keleti bővítésének késleltetéséről szóló hír. #<#Az elmúlt időszak deklarációi alapján már szinte borítékolni lehetett a 2004-es belépést, miként az is egyre valószínűbbnek tűnt, hogy egyszerre több - akár tíz - ország szakíthatja majd át a célszalagot. Elejét veendő a borúlátó találgatásoknak, Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke sietett ugyan leszögezni, hogy az általa vezetett testület ellenáll a kiterjesztés elodázását szorgalmazó kísérleteknek, s tartja magát a nyáron Göteborgban meghatározott menetrendhez. A tagállamok hozzáállása azonban korántsem ilyen egyértelmű. Noha a bővítés már középtávon többet hoz a konyhára, mint amennyit áldozni kellene rá a közös kasszából – ezért áll a kontinens gazdasági elitje szinte egy emberként az új projekt mellett -, a rövid távú várható kifizetések miatt a lakosság jó része bizalmatlan. Nem sok jóval kecsegtet, hogy a legfrissebb felmérés szerint az unió lakosságának mindössze 34 százaléka támogatja az új tagok felvételét. A lakosság, és a neki megfelelni kívánó – ráadásul a két kulcsországban, Németországban és Franciaországban választásokra készülő – kormányzatok gondját tovább szaporítja, hogy az előrejelzések szerint a világgazdaság tartósan alacsony ütemű növekedésére kell számítani. Nehéz tehát „eladni” a keleti bővítés eszméjét egy olyan időszakban, amikor az elkövetkező pár esztendőben amúgy is nadrágszíjmeghúzásra lesz szükség, s többet kell költeni a terrorizmus elleni harcra is. Ilyen körülmények között kézenfekvőnek tűnne egy, a jelöltek kisebb csoportját felölelő és olcsóbb bővítés – a kieső Lengyelország lenne. Ez a szcenárió azonban, noha gazdaságilag indokolható lenne, politikailag mégsem vállalható. A kompromisszumkeresés új útjai következnek.