összefügg. A piacok világméretű integrációjának korában egyik nagy régió sem fejlődhet öntörvényűen#<#: az amerikai, európai és ázsiai konjunktúra egymásra hatása mára közhelyszerűen igaz. Másfelől, éppen ezért tűnik anakronisztikusnak minden, a főáramtól eltérő (nemzeti) elzárkózási törekvés. Amint megrendül a világgazdasági peremvidék egy-egy valutája – mint az elmúlt héten történt az argentin, a brazil és a török valuta esetében -, annak hatása azonnal tovagyűrűzik. A közép- és kelet-európai valuták közül a zloty valamint a forint árfolyama rögvest – az 1998-as ázsiai és orosz válság óta egy nap alatt végbement legnagyobb – árfolyamveszteséggel reagált a távoli devizák megingására, jóllehet a kereskedelmi kapcsolat térségünk és Dél-Amerika között (bármennyire is sokat tett fellendítése érdekében Torgyán József) minimális. A főleg Lengyelországra igaz belső, fundamentális okok mellett a valutakurzus csökkenésének valódi oka az, hogy a nagy befektetési alapok egy része még mindig egy kalap alá sorolja a centrum perifériájának országait. Annak ellenére, hogy Törökország, Lengyelország és Magyarország már jó ideje tagja a fejlettek klubjaként számon tartott Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD), a periférikus helyzetből az európai uniós tagjelöltek csak akkor törhetnek ki végleg, ha az EU, illetve az öreg kontinens egységes valutaövezetének tagjaivá válnak. Addig azonban még valószínűleg több, a mostanihoz hasonló miniválságon mennek keresztül ezek az államok. A krízisek előfordulásának valószínűsége annál kisebb, minél nagyobb sebességgel halad – miközben persze nem siklik ki – a világgazdaság lokomotívja. A „három mozdonyvezető” (O’Neill amerikai pénzügyminiszter illette ezzel a megjelöléssel a legfejlettebb államok hét- végi római fórumán az Egyesült Államokat, az EU-t és Japánt) jelenleg fásult benyomást kelt, de a lassuló szerelvény a remények és az előrejelzések szerint hamarosan ismét felgyorsul. Most minden jel arra utal, hogy az Egyesült Államok bővülési rátája a második negyedévben éri el a mélypontot, a 0 közeli növekedési ütemet, az elemzők utána a motor felpörgését jósolják. Ez pedig maga után húzza majd az amúgy kevésbé lelassult – a várakozások szerint 2001-ben 2,0-2,5 százalékos növekedési ütemmel haladó – euró-zónát. Az európai perifériát viszont csak akkor rántja magával, ha a jelenleg az európai átlagnál rosszabbul teljesítő Németország is új erőre kap. Mert minden mindennel összefügg.
- 09:41 Volt, ahol hat fokot mértek hajnalban
- 09:21 Éjjel újabb 55 ezer embert evakuáltak Bordeaux régiójában a tűzvész miatt
- 08:58 Miért nem alszunk jól? 5 makacs alvásmítosz nyomában
- 08:33 Kimászott a pécsi gyerekotthon ablakán, lezuhant a 14 éves lány
- 08:01 Győzött a csótánymozgalom, távozik az oktatási miniszter Indiában
- 07:50 Orbán a Blikknek: Ha tehetném, szívesen dolgoznék a futballakadémián
- 06:58 Egy új Obama
- 06:15 Jármű hajtott a tömegbe a német Pride idején, egy halott, többen életveszélyes állapotban – iszlamista férfit köröznek
- 06:00 Egy éve ilyenkor: közel kétezer palackot váltott vissza egy baranyai pár, amiket vissza sem lehetett volna
- 03:33 Ha nincs ott a védőháló, a szakadékba zuhant volna a bringás a Touron
- 21:46 Hajrágóllal és pontszerzéssel tért vissza a Honvéd az NB I-be
- 21:27 Betiltották a fürdést öt Velencei-tavi strandon
- 21:21 A nap legfontosabb hírei – 2026.07.25.
- 08:22 18 éves balatonfüredi lány lett az idei Anna-bál szépe
- 07:00 Villanypásztorral védik a mocsári teknősök fészkeit a Kis-Balatonnál
- 20:55 Horroresés után kórházba kellett vinni a tornászt
- 19:59 Büntetések, Norris-pole és tánc – ez történt szombaton a Forma-1-ben
- 05:30 Kvíz: kitalálod egy infóból, melyik kortárs szerzőre gondolunk?
- 16:05 „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését
- 17:43 Napfogyatkozás: mutatjuk, mit és honnan láthatunk Magyarországról
- 19:57 Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége
- 16:40 A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
- 20:37 Bőröndbe zárva szállítottak két kutyát a távolsági buszon, másnapra elpusztultak az oxigénhiány miatt
- 16:22 Így ölték meg Mata Harit, a szexszimbólumot
- 15:20 „Orbán tényleg más mozit vetít egyre csökkenő közönségének” – Galgóczi Eszter és Zárug Péter Farkas az Orbán-beszédről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
