Gazdaság

Meddig fut a párizsi expressz?

Március 11-e, a francia helyhatósági választások első fordulója előtt Lionel Jospin szocialista miniszterelnök abban reménykedett, hogy majd "rózsaszínű hullám" önti el az országot.

Bízott benne, hogy a szavazók többsége kifejezi majd undorodását a jobboldal gusztustalan belharcai és az egymást követő korrupciós botrányok miatt, amelyek már-már Jacques Chirac köztársasági elnökre is a gyanú árnyékát vetették. Jospin már egészen odáig elment, hogy ha ez a hullámverés eltart a jövő tavaszi parlamenti és elnökválasztásokig, akkor véget vet majd a “cohabitationnak”, a jobboldali államfő és a szocialista miniszterelnök kényszerű “együttlakásának”. Akkor – így a jospini vágyálom – a rózsaszínű hullám besodorja majd őt az Elysée-palotába, s a parlamentben, a Bourbon-palotában is meghozza a baloldali kormánytöbbséget.

Március 11-én kiderült (és ezt múlt vasárnap, a helyi választások második menete megerősítette), hogy a rózsaszínű hullám elmaradt. Országos viszonylatban a hagyományos jobboldal szavazóbázisa stabilnak bizonyult, akárcsak a baloldalé (az első menetben 46,9, illetve 44,9 százalék). A második menetben, ahol még inkább a legnagyobb városok mint politikai erőközpontok sorsára irányult a figyelem, a városházákért vívott harcban tucatnyi helyen maradtak alul a Jospin-kormány tagjai. (Köztük olyan jelentős politikusok, mint Jack Lang oktatási, Elisabeth Guigou munkaügyi és szociális, Pierre Moscovici Európa-ügyi miniszter.)

KETTŐS FIGYELMEZTETÉS.A rózsaszínű hullám tehát nem érkezett meg és ez komoly figyelmeztetés Jospin és a baloldal számára. Ám a jobboldal és személyesen Chirac elnök is kapott egy alapos, sokkal felérő figyelmeztetést: befutott “a párizsi expressz”. A francia főváros, ahol 1871. a párizsi kommün óta a jobboldal kormányzott, s ahol Chirac 18 esztendős főpolgármesterség ugródeszkájáról lendült 1995-ben az államelnöki pozícióba, most a baloldal kezére került. Bertrand Delanoe, egy eddig kevéssé ismert szocialista szenátor listája (a Zöldek támogatásával) 91 mandátumos, biztos többséget szerzett a 163 tagú városi tanácsban. A “párizsi expressz” lokomotívja magával húzta a harmadik legnagyobb francia várost, Lyont is, ahol 30 éve vezette megszakítás nélkül az önkormányzatot a jobboldal.

A lényeget, a döntő változást azonban Párizs hozhatja, amely nemcsak egy erős politikai centralizációs hagyományokkal rendelkező hatalom közigazgatási és politikai centruma. Ennél fontosabb, hogy szimbóluma mindannak, amit Franciaország a maga sajátos és vitatható politikai karakterével és nem vitatható kulturális és szellemi kisugárzásával Európa és a világ számára jelent.

ELŐKÉP?Ezek után joggal kérdezheti bárki, mennyiben előképe a mostani községtanácsi választás a jövő tavaszi nagy kettős országos erőpróbának. A két ellentétes hatásmechanizmus közül melyik bizonyul majd döntőnek: a rózsaszínű hullám elmaradása, vagy a párizsi expressz befutása?

Üres találgatás lenne minden próbálkozás, amely kívülről akarna valamilyen választ adni. Sőt, még egy belső, francia válaszkísérlet is kockázatos. Nem lehet tudni, hogyan alakul jövő tavaszig Franciaország nemzetközi kapcsolatrendszere: vitái az Európai Unión belül és vitái Washington új embereivel. És nem lehet tudni azt sem, ezek a viták miképpen változtatják meg a belső francia erőviszonyokat.

Most, néhány nappal a második menet után, az egyetlen viszonylag megbízható támpont Chirac elnök viselkedése, aki a finisben minden erejét a párizsi helyzet konszolidálására fordította. Megértette ugyanis, hogy pártja (a posztgaulleista RPR) gyenge szereplése az első menetben abban a városban, amelyet 1977 és 1995 között vezetett, valójában az ő személyes veresége. Chirac azonban egy hét alatt nem tudott fordítani a helyzeten. A jobboldal elvesztette Párizst és ez csökkentette Chirac jövő tavaszi államelnöki újraválasztásának esélyeit. Egyben növelte a valószínűségét annak, hogy a francia jobboldalon megindulhat a “fejvadászat” egy új, esélyes elnökjelölt után, a belső politikai és személyi küzdelmek ezzel együtt járó kiéleződésével.

Ha tehát Chirac elnök múlt heti akcióit tekintjük mérvadó jelzésnek, akkor a párizsi expressz érkezése erőteljesebben hat majd a jövő tavaszi választásokra, mint a “rózsaszínű hullám” elmaradása. Óvatosan fogalmazva: nem biztos, hogy Jospin átütő győzelmet arat, de valószínű , hogy a Chirac-korszak véget ér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik