Szenti Szabolcs elmondta: a faanyagot szállító román kamion Szeged irányába tartott, amikor egyelőre ismeretlen okból, a szalagkorlátot átszakítva összeütközött egy Makó felé tartó, szintén román kisbusszal. Mindkét jármű lesodródott az útról, és felborult. A kisbusz a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője elmondta: négy mentőkocsi érkezett a helyszínre. A kisbuszban utazók közül tizennégyen meghaltak, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem volt esélyük a túlélésre. Egy utas túlélte a balesetet. A halálos áldozatok közül három gyermek volt.
Az egy utason kívül a kamion sofőrje maradt életben, de mindketten többszörösen súlyos sérülést – csonttörést és belső sérüléseket – szenvedtek, stabilizálásuk után a szegedi klinikára szállították őket.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint az Arges megyei mikrobusz Valenciaból Bukarestbe tartott, a kamion pedig, az esti órákban Aradról indult és Németország lett volna az úti cél.
A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók: három gépjárművel, egy műszaki mentő egységgel és egy műszaki mentő konténerrel. A sérült járműveket daruval emelték ki.
Arra az időre, amíg az autópálya érintett szakaszát lezárták, több kilométeres sor torlódott fel a határ felé, melyet a hatóságok eltereltek. A reggeli órákra a forgalom újraindulhatott.
A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt indított büntetőeljárást.