egyik rését tömte be, váratlanul, a metróperben meghozott ítéletében a Legfelsőbb Bíróság.#<# Azt, hogy költségvetési keret hiányában az egykori pénzügyminiszternek nem állt volna módjában szerződést kötnie, eddig egyetlen jogszabály sem mondta ki. Meg kell jegyeznünk: nem arról van szó, hogy az országgyűlés az 1998-as büdzsé elkészítésekor egyáltalán ne foglalkozott volna a 4-es metróépítés tervével. Az akkori kormány határozatokat hozott róla, s az 1998-as költségvetésben a munkálatok előkészítésére 200 millió forintot biztosítottak, s az előterjesztők a büdzsé részletes indoklásában azt is bemutatták, hogy a következő két évben már jelentős összegeket, 5,5, majd 9,5 milliárdot kívánnak fordítani a beruházásra. Az 1997 szeptemberében datált előterjesztésében a pénzügyminiszter említést tett arról is, hogy hitelt kívánnak szerezni a projekthez. Magyarán: az akkori parlamentben a honatyák tudván tudták, hogy a jövőben horribilis összegeket terveznek elkölteni, bár kétségtelen, hogy százmilliárdos tételre, amiről az 1998 áprilisában megkötött szerződés szól, explicit módon nem adták áldásukat. Az ítélet viszont, ha a híradásokból jól értjük, azt mondta ki: a kormány csak a már megszavazott költségvetési keretek terhére köthet szerződést. A politikai akarat – jogállamban, s lévén, hogy a parlament a népakarat legfőbb letéteményese – jogilag sem mellékes körülmény, de a mostani verdikt szerint kevés. A bíróság ugyanis kimondta az – egyébként rokonszenves – formulát: polgári jogviszonyaiban az állam, a magánszféra szereplőivel ellentétben, nem engedhet meg magának mindent, ami nincs megtiltva: csak azt, amit jogszabály számára kifejezetten lehetővé tesz. Joghézag-betömési igyekezetével a Legfelsőbb Bíróság mintha az alkotmánybíráskodás területére merészkedne, amit persze nem tiltanak meg számára a törvények. Már csak azért sem, mert ítéletét a parlamentarizmus, az ellenőrzött közpénzköltés tisztelete hatja át. Ha komolyan vesszük, a kormánynak ezután kínosan ügyelnie kell arra, hogy egyetlen fillért se költsön el a parlament jóváhagyása nélkül. Ha például többletbevételek adódnak az előrejelzettnél nagyobb infláció – s a nyomában felduzzadó adóbevételek – miatt, akkor tiszteletben kell tartania, hogy a parlament a közpénzköltés legfőbb szerve: előzetes hozzájárulását kell kérnie a többletkiadásokhoz. Mert nem dönthet önhatalmúlag tíz- és százmilliárdokról.
- 21:26 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 28.
- 21:08 Nemzeti Sport: Engedély nélkül használta a Tisza Párt a Marco Rossival készített fotót
- 20:58 A címvédő elleni szuperrangadó az első meccs, amit nem nyert meg Kompanyval a Bayern München
- 20:26 Szalah és Szoboszlai is kihagyott egy nagy helyzetet, de így is élre állt a Liverpool
- 20:00 „Ez a gyűlölet és harag egyfajta kifejezése a nők iránt” – megmutatta magát a mesterséges intelligencia rémisztő arca Dél-Koreában
- 19:57 Egy amerikai nő pénzt rejteget idegeneknek a szupermarketben
- 19:56 Budapesten tüntettek a világhírű környezetvédő bebörtönzése ellen
- 19:33 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:27 Deutsch Tamás: Magyar Péter az új Gyurcsány
- 19:25 Románveréssel készült a részben hazai rendezésű Eb-re a női kéziválogatott
- 19:01 Hogyan ásta el magát András herceg, amikor megpróbálta kimagyarázni a szexbotrányát?
- 18:54 Ez a szobanövények leggyakoribb betegsége
- 18:47 „Izraelnek joga van ahhoz, hogy megvédje magát” – reagált az amerikai kormány Naszrallah likvidálására
- 18:41 Pár héttel az esküvőjük előtt meghalt a vőlegénye, de így is elment a nászútjukra
- 18:15 Cole Palmer történelmet írt azzal, hogy négy gólt lőtt az első félidőben
- 19:27 Deutsch Tamás: Magyar Péter az új Gyurcsány
- 10:43 Izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah vezetője
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 07:56 „Lett egy kistestvérem, de megette egy farkas, én meg hagytam, hadd falatozzon”
- 16:58 45 évet töltött a halálsoron egy japán férfi, 88 éves korában a bíróság kimondta, koholt vádak alapján ítélték el
- 16:56 Születésnapi ünnepség miatt utazott Csehországba Orbán Viktor
- 18:41 Pár héttel az esküvőjük előtt meghalt a vőlegénye, de így is elment a nászútjukra
- 21:08 Nemzeti Sport: Engedély nélkül használta a Tisza Párt a Marco Rossival készített fotót
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy arkansasi pár
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!