Közélet

Csalót fogtak a Károli Gáspár Református Egyetemen

Összesen 157 millió forintnyi ösztöndíjpénzt csalt ki az egyik alkalmazott az intézménytől. 45 hallgató nevében nyúlta le a pénzt.

Kapcsolódó cikkek

A gyanúsított beismerő vallomást tett – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel. Horváth Katalin Fanni elmondta, az ügyben a fővárosi egyetem feljelentése alapján kezdték meg a nyomozást, miután gyanú merült fel, hogy 45 hallgató nevében valaki jogosulatlanul vett fel ösztöndíjakat.

A nyomozás során kiderült, hogy az egyetem egyik alkalmazottja 2003 és 2011 között hamis okiratok felhasználásával, az intézmény gazdasági igazgatójának megtévesztésével, saját számláira utalta a diákok tudta nélkül felvett támogatásokat.

A gyanúsítottal szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett, valamint folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének gyanúja miatt folyik eljárás – mondta a szóvivő.

A Károli Gáspár Református Egyetem fenntartója a Magyarországi Református Egyház zsinata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik