Közélet

Előzetesben három kegyetlen kabai uzsorás

A banda tagjai évek óta sanyargatják a helyieket, több házat is megszereztek.

A püspökladányi rendőrök szerdán délután vettek őrizetbe három kabai férfit zsarolás, uzsora-bűncselekmény és kényszerítés miatt. Feljelentést a Hajdú-Bihar megyei település képviselő-testülete tett, miután kiderült, hogy fenyegetéssel és erőszakkal több helyitől is elvették a lakást, vagy éppen rabszolgamunkásként dolgoztatták őket. Ezek mellett uzsorakölcsönt is adtak, és bűncselekmények elkövetésére kényszerítettek nehézsorsú embereket.

Az áldozatok közül többen is részletes vallomást tettek, de a három gyanúsított tagad. A náluk tartott házkutatások közben iratok, feljegyzések kerültek elő. A három férfit a Debreceni Városi Bíróság szombaton helyezte előzetes letartóztatásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik