festenek napok óta a bővítés egére az Európai Unió illetékesei.#<# Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja nyitotta a sort, midőn így nyilatkozott: az európai integrációt, azon belül a tagjelöltek felvételét előszeretettel támadó szélsőséges erők előretörése Európa-szerte azzal a veszéllyel jár, hogy a tagjelöltek előtt bezárul a közösségbe vezető kapu. A bizottság szóvivője e baljós kijelentéssel egy időben drámai hangon arra figyelmeztetett, hogy az egész bővítési folyamat kudarccal végződhet, ha az írek az ősszel esedékes népszavazáson ismételten elutasítják az új tagok felvételéhez szükséges intézményi reformokat tartalmazó nizzai szerződést. De valóban akkora veszélybe került-e a bővítés, mint az az uniós nyilatkozatokból sejthető? Az Európai Bizottságnak megvannak az eszközei arra, hogy elhárítsa a tagjelöltek felvételére leselkedő veszélyeket. Joschka Fischer német külügyminiszter a hírek szerint már fel is vázolt egy forgatókönyvet erre az esetre. Eszerint a nizzai szerződésből a csatlakozási megállapodásokba csoportosítanának át minden olyan reformdöntést, amely a tagországok egyhangú jóváhagyását igényli, majd az így “kivéreztetett” nizzai egyezség már az írek nélkül is életbe léphet. A bizottsági vészharang-kongatás tehát leginkább politikai nyomásgyakorlás: azt az érvet adja az uniópártiak kezébe, hogy a Nizzát elutasítók a tagjelölteknek fordítanak hátat. Miként politikai nyomásgyakorlás az is, hogy Brüsszel minden alkalmat megragadva igyekszik felhívni a figyelmet a szélsőségesek előretörésének – valós – veszélyeire. Jean-Marie Le Pen szereplése a francia elnökválasztás első fordulójában azt mutatja: Európa elkényelmesedett hagyományos demokratikus pártjainak megoldást kell találniuk azokra a társadalmi problémákra, amelyeket meglovagolva a szélsőséges pártok pozícióba juthatnak. A franciák a második fordulóra felébredtek. A bizottság most azt szeretné, hogy másutt ne kelljen hasonló vészcsengőnek megszólalnia. A brüsszeli figyelmeztetés sokkal inkább a jelenlegi tagországoknak, mintsem a tagjelölteknek szól.
- 23:16 A Milan 15 éve nem volt ilyen lehengerlő az első félidőben
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 22:19 A bíró sérülése volt a legizgalmasabb történés a 100 perces Újpest-Győr meccsen
- 21:49 75 másodperces gólcunamival intézte el ellenfelét a Fehérvár
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 21:36 Az Orion legendás, védett logója tűnt fel egy amerikai gördeszkás bolt kínálatában
- 21:25 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 27.
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 20:53 Sulyok Tamás megmutatta, mi van a táskájában
- 20:19 Kegyetlenül nagy verést kapott a kosárcsapat, amelyet a szövetség tartott az NB I-ben
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 19:22 „A szaúdi bajnokság erősebb, mint a holland” – Neymarék edzője nekiment a holland kapitánynak
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 12:48 Borbély Alexandra: Sajnálom, hogy nem kapok szerepet magyar filmekben, de Szlovákiában szívesen fogadnak
- 12:44 Nem értette, mi áll a végrehajtóktól kapott iratban, ezért egy oltári nagy hazugsággal lakására csalta a rendőröket
- 10:33 Olyan szél jött, hogy kibillent a Balaton, a meder is előbukkant
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 13:46 Orbán Balázs: Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!