Közélet

Brutális gyilkosság Sopronban

A férfi gyakran ivott és féltékenykedett, az asszony ezért végzett vele. A holttestet fia segítségével rejtette el.

A gyilkosság csütörtök délután történt a Bem utca egyik családi házában. A gyanúsított elmondása szerint, amikor hazaérkezett,  68 éves élettársa ismét részegen várta. Állandó féltékenykedése miatt veszekedi kezdtek, a vita pedig tettlegességig fajult. A nő a férfit először eszméletvesztésig fojtogatta, majd egy konyhakéssel megvágta az idős ember nyakát, végezetül pedig egy feszítővassal többször fejbe vágta.

Az asszony 22 éves fia segítségével tüntette el a holttestet. Egy lepedőbe, majd zsákba burkolták, kicipelték a házból és az udvarról nyíló pinceajtón át leengedték az alagsorba. Megpróbálták elásni a holttestet, de kísérletük kudarcba fulladt, mivel szomszédjuk megzavarta őket.

A gyanúsított Ausztriában élő lánya pénteken, az osztrák hatóságoknál tett bejelentést a gyilkosságról.  A soproni kapitányság nyomozói még aznap éjszaka a helyszínre siettek és a 68 éves áldozat után érdeklődtek. Az asszony és fia által előadott történet azonban nem győzte meg a rendőröket. Azt mondták a nyomozóknak, hogy a férfi Ausztriába ment látogatóba. A rendőrök ezután alaposan átkutatták az a házat, és – felfedezve a pincelejárót – nem sokkal hajnali  egy óra előtt meg is találták a férfi gondosan bebugyolált, elrejtett holttestét.

Az 50 éves asszony és 22 éves fia a rendőrségen beismerő vallomást tett, ellenük emberölés miatt folyik a nyomozás. Jelenleg mindketten őrizetben vannak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik