Gazdaság

Mobiltelefon-piac – Az utolsó zsíros karácsony?

Rossz előjelekkel indult a karácsony előtti készülődés a Vodafone magyarországi cégénél.

Vitai Attila vezérigazgató december 5-én olyan „pakkot talált az angol szokás szerint kiakasztott zoknijában”, amely miatt cége hálózatának fejlesztésére az ebben az időszakban tervezettnél jóval többet kellett elköltenie. Azok a berendezések ugyanis, amelyekre pusztán azért volt azonnal szükség, mert a Pannon GSM felmondta a Vodafone-nal három éve kötött roaming szerződést, sokba kerültek. A már szeptemberben beígért barátságtalan ajándék érkezésén a világ legnagyobb mobil cégének leányvállalatánál hamar túltették magukat. Vitai pedig saját bevallása szerint, ha kell, maga is szívesen Télapónak öltözik és bizakodva várja a karácsonyt. A Vodafone-nál ugyanis joggal remélik, hogy az idei december zárultával minden eddiginél nagyobb szeletet hasítanak ki a mobilpiaci tortából.


Mobiltelefon-piac – Az utolsó zsíros karácsony? 1

HÉTMILLIÓAN. A mobilosok ma már valóban tekintélyes tortán osztozkodnak. Az egy évvel ezelőtt az ötmilliomodik előfizető érkezését váró szolgáltatók most összesen 6,5 millió aktív SIM-kártyát tartanak nyilván. Az pedig, hogy tavaly – legalábbis a hivatalosan közzétett adatok szerint – csupán decemberben közel félmillió új telefon és hozzá tartozó kártya talált gazdára, az idei karácsonyi eladásokkal kapcsolatban is merész reményeket táplál az illetékesekben. Ha minden jól megy, a három hazai mobiltelefon-társaság ebben az évben együttesen 2 millió – többségében pre-paid, kisebb részben post-paid – előfizetést értékesít. Ez pedig azt jelenti, hogy legkésőbb 2003 januárjában a mobiltelefon-előfizetők száma eléri a 7 milliót.

A szolgáltatók persze a teljes piacbővülésnél fontosabbnak tartják, hogy a várakozások szerint decemberben mobiltelefont vásárló 400-500 ezer előfizető melyik telefontársaságnak szavaz majd bizalmat. Király István, a Pannon GSM marketingigazgatója szerint a leendő előfizetők kegyeinek elnyeréséért kemény harc várható. Mint mondja: a szolgáltatók közti versengést „legalább akkora csatazaj kíséri majd, mint egy évvel korábban, a bevetett fegyverek azonban kifinomultabbak lesznek”.

A változás elsősorban azon lesz mérhető, hogy a három mobil operátor az idén valószínűleg tartózkodik majd az ésszerűség határait átlépő árversenytől. Az új telefon vásárlásán gondolkodók számára bizonyára nem éppen örömhír, de a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg tavaly 10 ezer forint alatt volt a legolcsóbb telefon, az idén a belépési küszöb 12-13 ezer forint körül lesz. Ezért a pénzért most is a legegyszerűbb mobilokat lehet majd megvásárolni. A csomagkapcsolt adatátvitelre (GPRS) épülő szolgáltatások elérését lehetővé tevő, gyakran már a színes kijelző luxusát is kínáló modellek 30-40 ezer forintos akciós árakon kerülnek a boltokba. A legfrissebb technikát felvonultató, fényképek küldésére képes mms telefonok egyszerűbb példányaiért pedig 50-60 ezret kérnek majd.


Mobiltelefon-piac – Az utolsó zsíros karácsony? 1

Király István szerint a különféle tudású készülékek közti árkülönbségek egyértelművé teszik, hogy a legegyszerűbb modellekből adják majd el a legtöbbet a szolgáltatók. Ezt valószínűsíti az is, hogy a várakozások szerint a karácsonyi roham idején piacra kerülő telefonok többsége olyanok kezébe kerül majd, akik most kapják meg első mobiljukat. A piacbővülés motorját részben a 10-15 éves gyerekek jelentik majd, akik a szüleiktől mobiltelefont kapnak ajándékba. De a prognózisok szerint az 50 felettiek közül is sokan találnak majd maroktelefont a karácsonyfa alatt. Az olcsó és egyszerű mobilok népszerűsége egyúttal azt is jelenti, hogy az mms-szolgáltatások használatát lehetővé tevő, drága csúcsmodellekből az idén még viszonylag szerény mennyiségre, 10-20 ezer darabra lesz kereslet.

A szolgáltatók az eddigieknél nagyobb figyelmet szentelnek egymás előfizetői elcsábítására. Németh Attila, a Vodafone kereskedelmi igazgatója magabiztosan várja a karácsonyi erőpróbát. Mint mondja, a vadászszezon már elkezdődött és a Vodafone valóban felkészült a két másik szolgáltató előfizetőinek becserkészésére. Elismeri, a mobiltelefonnal már rendelkezők kegyeit a legegyszerűbben alacsony árakkal lehet elnyerni. Az árelőnyt azonban szerinte nem az alap szolgáltatási csomagok árában kell érvényre juttatni. Az itt elérhető 1-2 ezer forintnyi árkülönbözet ugyanis eltörpül a versenytársakénál lényegesen alacsonyabb forgalmi díjak által biztosított megtakarítás mellett. Éppen ezért a Vodafone a karácsonyi akcióban is nagy hangsúlyt helyez arra, hogy továbbra is a legkedvezőbb percdíjakat kínálja a potenciális vásárlóknak.

REMÉNYEK. A mintegy 800 ezer előfizetőt számláló Vodafone illetékese abban egyetért a konkurens szolgáltatókkal, hogy a decemberben eladott szolgáltatási csomagok többsége az alacsonyabb árkategóriából kerül majd ki. Ennek ellenére reméli, hogy drágább készülékeiket is sikerül vonzóvá tenni. Erre feljogosítja, hogy a csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatásaik néhány hónappal ezelőtti beindulása óta a GPRS-előfizetőik száma elérte a 20 ezret. Emellett a legújabb szolgáltatás, az mms piaci bevezetését is igyekeznek intenzíven támogatni.

Németh Attila úgy véli, az idei karácsonyi értékesítési eredmények nem maradnak majd el a tavalyiaktól, s a hazai mobiltelefon-piac 2003-ban még intenzíven bővülni fog, dacára a kifulladásáról szóló prognózisoknak. Ennek szerinte elsősorban az a magyarázata, hogy a piacon a szolgáltatók által jelzettnél valójában lényegesen kevesebb aktív előfizető van. A kereskedelmi igazgató szerint a „fantom előfizetők” száma akár az egymilliót is elérheti. 


Mobiltelefon-piac – Az utolsó zsíros karácsony? 1

A mobiltelefon-piac idei dinamikus növekedése Sugár András, a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatója szerint is folytatódhat 2003-ban. Vitatja azonban, hogy ez az előfizetők számának nyilvántartásával kapcsolatos hiányosságokra lenne visszavezethető. Mint mondja: a szabályok meglehetősen pontosan meghatározzák, kit kell aktív előfizetőnek tekinteni, illetve kit nem. Az aktív SIM-kártyák számának nyilvántartása tehát nem szolgáltatói szándékok, vagy önkény kérdése. Az pedig nem von le semmit egy előfizető „értékéből”, ha egyszerre két vagy három telefonja és hozzá tartozó kártyája van.

HAJRÁ. A Westel első embere decemberi eladásaikkal kapcsolatban nem fogalmaz meg teljesíthetetlen célkitűzéseket. Ettől függetlenül bízik benne, hogy cégük az idei karácsonykor is olyan jól szerepel majd, mint az előző év végén. Véleménye szerint az, hogy a kereskedők várakozásaival ellentétben a telefonpiacon november végén még nem indult meg a vásárlói roham, egybevág a korábbi évek tapasztalataival. A mobilszolgáltatók boltjaiban december első felében élénkül majd meg a forgalom, a csúcs pedig a karácsony előtti utolsó napokra várható.

Az idei karácsonyi piacon persze megtalálhatók a saját korukat kissé megelőző szolgáltatások is. Most decemberben a színes kijelzős, képtovábbításra alkalmas telefonok még csak néhány ajándékcsomagba kerülnek majd be. Egy év múlva viszont a GPRS-szolgáltatásokra épülő, letölthető játékok futtatására alkalmas mobilokkal együtt az mms-készülékek is tömegtermékké válnak majd.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik