Gazdaság

Élet az űróceánokban? – Gyakoribb, mint gondolták

Élet az űróceánokban? – Gyakoribb, mint gondolták 1 Jóval nagyobb valószínűséggel fordulhat elő az élet a világegyetemben, mint azt korábban feltételezték a csillagászok#<# - állítják a California Institute of Technology (Caltech) asztronómusai. Szerintük a "lakható zónának" nevezett keskeny, a csillagoktól meghatározott távolságra elhelyezkedő övezeteken kívül megtalálható folyékony vízben is fennmaradhatnak a mikroorganizmusok. A csillagászok eddigi uralkodó álláspontja szerint az élet az olyan bolygókon keletkezhet és maradhat fenn tartósan, amelyek hűvösebbek, mint a Vénusz és melegebbek, mint a Mars; vagyis pontosan a Föld-szerű égitesteken, márpedig ilyenekből nem sok akad az univerzumban. A Caltech kutatói azonban úgy vélik, Földünkön is bőven akadnak területek, ahol ugyan a legzordabb bolygókon tapasztalható viszonyoknál is barátságtalanabbak a körülmények, mégis élőlények népesítik be azokat. Ilyen például az óceánok mélyének csaknem fagypont körüli hőmérsékletű aljzata, vagy az ugyanott szórványosan található hőforrások körzete. A Galileo űrszonda nemrég bebizonyította, hogy a Jupiter három holdján – a Callistón, az Európán és a Ganimédeszen – folyékony vízből álló óceánok vannak. Bár a hőmérséklet ezeken az égitesteken mélyen fagypont alatti, a víz – vagy radioaktív sugárzás, vagy különleges fizikai erők miatt – nem fagy be. Ez pedig önmagában is alkalmassá teheti e holdakat élőlények befogadására. A NASA kutatói szerint az Európa óceánja 75-150 kilométer mély is lehet, márpedig ez kétszer akkora víztömeget – élőlényeknek potenciális menedéket adó élőhelyet – jelent, mint amennyi a Földön található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik