Bizonyítottság hiányában felmentette a kuruc.info főszerkesztőjét az ellene rágalmazás miatt indult büntetőperben a székesfehérvári városi bíróság pénteken; az ítélet nem jogerős – tájékoztatta a Fejér Megyei Bíróság szóvivője az MTI-t. Gieszné Boda Orsolya közlése szerint a módosított vádiratban foglaltak alapján M. B.-t egyrendbeli személyes adattal való visszaéléssel, valamint kétrendbeli, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazással vádolták.
A vád alapjául az szolgált, hogy 2006. október 7-én, majd 16-án, illetve azt követően több alkalommal, frissített formában a 2006 szeptemberi budapesti események kapcsán a kuruc.info közzétette az ügyekben eljáró bírák, ügyészek személyes adatait, őket súlyosan sértő kijelentésekkel együtt.