A nyomozás adatai szerint az üzletember cége bevételeiből 2007-től rendszeresen hitelezett önmagának tagi kölcsön címén, egyre növekvő tartozásai ellenére egészen addig, míg a vállalkozás anyagi fedezet híján fizetésképtelenné vált. Mire a hitelezői tartozások összege elérte a 60 millió forintot, a cégvezetőnek 30 millió forintot sikerült zsebre tennie – közölte Jánvári Regina, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egri Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
A hitelezők megkárosításán túl a képviselő szándékosan nem tett eleget 2008-as és 2009-es adóbevallási és befizetési kötelezettségének. Így több adónemben összesen 3 és fél millió forinttal csökkentette a központi költségvetés bevételét. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a miskolci lakost csődbűncselekmény és adócsalás bűntette miatt, majd az ügyet vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek. A cégvezetőre – mivel nem először követett el ilyen bűncselekményt – akár 5 évig terjedő szabadságvesztés is várhat az adóhátralék és a bírságok megfizetésén túl – tette hozzá a referens.