Közélet

A jogsiját hagyta a helyszínen a rabló

Újabb mestertolvaj a napfényes Miamiból: jogosítványát és furgonját is hátrahagyta, annyira megijedt a zsaruktól.

A 22 éves Anthony Varnum és Casey Stouffer egy környékbeli gyorsétteremből tartottak hazafelé, amikor eszükbe jutott, hogy le kéne nyúlniuk egy 42 inches plazmatévét Varnum munkahelyéről, a Horse and Hound étteremből (logika: már eddig is több tévé tűnt el a helyről, ez már igazán nem fog számítani).

Be is törtek a helyre, beindítva a hangtalan riasztót. A helyszínre percek alatt kiérkező rendőrök megtalálták a szóban forgó tévét, valamint egy ismeretlen, de még meleg motorháztetővel rendelkező furgont az étterem parkolójában. Slusszpoénként, az autó mellett pillanatokon belül észrevették Varnum (valószínűleg ijedtében elejtett) jogosítványát is.

A két srácra úgy félóra múlva találtak rá az egyik helyi Burger Kingben – Varum zsebében még mindig ott volt a tévékonzol néhány darabja (ugyanis nem tudta teljesen leszerelni a tévét a rendőrök kiérkezéséig).

A gyorskaja-függő mestertolvajok feltehetően rács mögött várják majd meg első bírósági meghallgatásukat, a fejenként 7000 dollárnyi óvadékot ugyanis nem valószínű, hogy ki tudják fizetni.

AJÁNLOTT LINKEK:

A helyszínen felejtette jogosítványát az éttermi betöréssel gyanúsított férfi – angolul (ocala.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik