A jövő év elejére befejeződnek a VaxGen amerikai gyógyszercég által előállított HIV-ellenes oltóanyag humán klinikai próbái#<# - derült ki az ENSZ idei AIDS-konferenciáján. A betegség azonosítása óta eltelt 21 év alatt alig egy tucat oltóanyag-fejlesztés érkezett el értékelhető stádiumba, embereken pedig jelenleg mindössze nyolcat tesztelnek. Ezek közül a VaxGen szere az egyetlen, amelyet nagyszámú mintán, sok ezer önkéntesen próbáltak ki. Az is elképzelhető, hogy a vizsgálatok sikeressége esetén ez a vakcina már akár öt éven belül a piacra kerül. Az AidsVax nevű anyagot jelenleg Hollandiában, Puerto Ricóban, az Egyesült Államokban és Thaiföldön vizsgálják, és az első kísérletek óta eddig mintegy 33 ezer dózisát adták be. A szervezet védekezését fokozó vegyület egy fehérje, amelyet génsebészeti módszereket is felhasználva aranyhörcsögök petefészkének sejtjeiből készült tenyészetben gyártnak a VaxGen tudósai. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint az oltóanyag akkor léphet majd az engedélyeztetés fázisába, ha a betegek legalább egyharmadánál működik. Akkor sem oldódik meg azonban az AIDS-probléma, ha a vakcina már rendelkezésre áll. Az International Aids Vaccine Initiative elnöke, Seth Berkley szerint ugyanis pontosan a betegség által leginkább sújtott kontinens, Afrika nincs felkészülve a tömeges oltások levezénylésére. Az oltóanyagot valószínűleg csak korlátozott dózisban lehet majd gyártani, s azt először a legveszélyeztetettebb csoportokhoz, a prostituáltakhoz és intravénás eljárásokat alkalmazó kábítószer-élvezőkhöz kell majd eljuttatni. Ez jelenleg meghaladja a helyi egészségügyi szervezetek erejét. Márpedig csak eztán következhet a gyermekek tömeges oltása, ami aztán valószínűleg tényleg visszavetné a járvány terjedését. A szakértő szerint ebben a folyamatban óriási felelősségük lesz a nyugati országoknak, amelyek már jártasak a vakcinálás megszervezésében – az oltóanyag előállításától, annak szállításán át, egészen az oltás kivitelezéséig.
- 06:22 Elkezdődik a felmelegedés
- 06:02 Videón, ahogy élő adás közben elüti az autó az influenszert
- 06:00 Döntött a közönség: ez lett 2025 legviccesebb természetfotója
- 05:45 Eltűnt technológiák kvíze: te emlékszel még ezekre? A fiatalok többsége már nem tudja, mire valók
- 05:40 „Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában
- 05:30 Kvíz: külföldi sztárok, akiket mindenki ismer – de azt is tudod, mi az igazi nevük?
- 05:30 Tyson, O.J. Simpson, Farkas Péter – emlékszel a sportolókra, akik megjárták a börtönt?
- 04:40 Sikeresen termesztettek burgonyát az űrben
- 03:33 A veszprémi kézicsapat edzője: Ha kikapunk, akkor is gratuláltam volna a srácoknak
- 00:00 A felfázás megelőzésével is tehetünk a „csendes járvány” terjedése ellen (x)
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 21:59 Meggondolta magát a vízilabdázó, mégsem lesz Fidesz-képviselő Szécsi Zoltán
- 21:45 III. Károly brit király elérte: Trump eltörli a skót whiskyt sújtó vámokat
- 21:39 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 30.
- 21:32 Elek Gábor csapata brutális KO-t mért ellenfelére
- 20:52 Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát
- 18:49 Egy baleset miatt Monoron rekedtek a Debrecen-Budapest vasútvonal utasai
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
- 15:43 Gór-Sebestyén Júlia ügyét vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 15:11 Czutor Zoltán az NKA-támogatásokról: A nyilvános kollégium volt a látványpékség, a háttérben meg tízszer annyit szétosztottak a csókosoknak
- 15:00 „Ki lennél te a NER nélkül?” – ilyen üzeneteket kapott Kádár L. Gellért, most reagált a kritikákra
- 18:41 Orbán a lúzereket tolja be a frakcióba?
- 13:11 A Forbes-listán is Magyar Péter mögött Orbán Viktor
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
