TEMESFŐI ISTVÁN
a Globus Konzervipari Rt. elnöke: „A megugrott felvásárlási ár és az erős forint jellemezte az elmúlt évet. A termelők ugyan örülhettek a feldolgozóipar számára meghatározó csemegekukorica és a zöldborsó csaknem 30 százalékos drágulásának, de mindez a tartósítóipari cégeket nehéz helyzetbe hozta. A drágább nyersanyagból készült exporttermékek nagyobb előállítási költségét ugyanúgy nem lehetett elismertetni az árakban, mint azt, hogy erősödött a forint. Az agrárpolitika szerkezetátalakítást, termelésnövelést, beruházást ösztönző hatása tavaly a tartósítóipar számára fontos nyersanyagok piacán nem mutatkozott meg. Az idén viszont remélhetőleg lesznek látható eredményei a beruházási támogatásoknak. A földtulajdonviszonyok átalakítását gyorsító, a kis családi gazdaságok létrejöttének kedvező jogszabályok hatását kíváncsian várják az agráriumban.”
Az agrárágazat 2001-ben ellentmondásos helyzetben volt. A növénytermesztés 10-12 százalékkal nőtt, az állattenyésztés viszont 5-6 százalékkal mérséklődött. A mezőgazdasági termelői árak az év végére csökkentek.
A 2001. évi túltermelés és áralakulás hatására 2002-ben kedvező esetben is csak stagnálhat a mezőgazdaság volumene. Az elmúlt évi szélsőséges áringadozásokat még a jól működő gazdaságok sem tudnák elviselni. Nagy valószínűséggel az idén kevesebb gabonafélét vetnek a gazdaságok, kisebb lesz a kínált termékmennyiség. A zöldségfélék és gyümölcsök értékesítési árai – a termelési költségek emelkedése miatt – várhatóan növekednek majd, míg az élő állatok és állati termékek árszintje a 2001. évinek megfelelő lehet.
Az ágazat jövedelmezősége változatlanul alacsony, a befektetők számára kevésbé vonzó. A mezőgazdaság fejlődését alakító feltételek egyre nehezebbé válnak. A szerkezeti átalakításhoz és modernizálásához elsősorban belső erőforrásokra lehet támaszkodni. Az idén sem a fejlesztés lehetőségei, sem a keresleti feltételek nem javulnak. Optimális esetben a növénytermesztés színvonala 2002-ben nem csökken és megáll az állatállomány visszaesése, így – a tavalyi mintegy 2 százalékos növekedést követően – 1 százalék körüli bővülés képzelhető el az agrárszférában.
Agriculture – A rugged road
Agriculture experienced a year full of contradictions in 2001. Plant produce was up 10-12 percent, livestock production was, on the other hand, down 5-6 percent. Agricultural producers prices went down by the end of the year.
Taking into account last years overproduction and prices, agricultural production can at best only stagnate in 2002. Even economies functioning properly would have a hard time accommodating for last years wild price fluctuations. Farms will probably sow less grain this year and so, supply will be lower. Rising production costs are likely to increase vegetable and fruit prices, livestock and animal produce prices are expected to remain at last years levels.
The profitability of the industry is still low and is not too attractive for investors; overall conditions make development increasingly difficult. Structural reforms and modernisation must primarily come from internal resources. Neither the terms of development, nor demand will improve this year. According to the best scenario, plant production will not decline in 2002 and the decrease of animal stocks will come to a halt. If so, following a close to 2 percent growth in 2001, agriculture may expand about 1 percent this year.
