Gazdaság

Nők német konszernek élén – Rejtett tartalék

A konzervatív német üzleti életben nők a maguk erejéből nemigen juthatnak irányító pozícióba. A férjük örököseként cégbirodalmak élére került asszonyok azonban rendre sikeresnek bizonyulnak.

Néhány évvel ezelőtt a Bertelsmann-nál tartott vezetői értekezleteken Liz Mohn még csak férje, Reinhard Mohn, a médiabirodalmat irányító családfő oldalán jelent meg. “Néha odaült a tárgyalóasztalhoz, de sohasem szólalt meg” – emlékszik a céggel évekig kapcsolatban álló személy. “Most viszont ő az, aki beszél” – teszi hozzá.

Júliusban Liz Mohn mondta meg Thomas Middelhoff vezérigazgatónak, hogy elvesztette a Mohn család bizalmát, siettetve ezzel Middelhoff lemondását. A pozíciók ezt követő újraosztásakor Liz Mohn lett a Bertelsmann Verwaltungsgesellschaft (BVG) elnöke, amely a zárt körű részvénytársaságként működő Bertelsmannban a szavazati jogok 75 százalékát birtokolja.

Liz Mohn
ÉLETKOR:

61 év

ÚT A HATALOMBA: 1982-ben hozzáment Reinhard Mohnhoz, a Bertelsmann fő tulajdonosához. Kulcsszerepet játszott Thomas Middelhoff vezérigazgató júliusi lemondatásában. Viszolyog a cég tőzsdére vitelének tervétől.

CÉLJA: Biztosítani a Mohn gyerekek irányító szerepét a cégben.

Liz Mohn korábban titkárnő volt a cégnél, s állítólag egy irodai bulin, székfoglaló játék közben hívta fel magára későbbi férje figyelmét. Ma – 61 évesen – vitathatatlanul ő a legnagyobb hatalommal bíró személy a kiadóvállalatnál, amely olyan gyöngyszemekkel rendelkezik, mint a Random House könyvkiadó vagy az RTL Group tévétársaság.

A Liz Mohnhoz hasonló nőket a németek egy félig német, félig angol szóval illetik: Powerfrauen, vagyis hatalommal bíró asszonyok. Abban az országban, ahol igen kevés nő jut vállalati irányító pozícióba, és ahol sokszor a házasság az egyetlen út számukra az igazgatósági tárgyalóterembe, Mohn és a többi Powerfrau kezdik felkavarni az állóvizet. Különösen igaz ez a médiában, hiszen az ország legolvasottabb újságját, a Bildet kiadó Axel Springert is nő irányítja: Friede Springer, a cégalapító özvegye. S a férfi vezérigazgatók legnagyobb bánatára ezek a nők nem kívánnak a háttérben maradni. A hatalmat gyakorló asszonyok a német vállalati harcok némelyikének sűrűjében küzdenek.

Liz Mohn csatát indított a család irányító szerepének megerősítéséért és megtorpedózta a Bertelsmann tőzsdére vitelének tervét. Friede Springer pedig Leo Kirch bajba jutott médiamogullal küzd a Springer birodalom jövőjéért. Ha sikerrel jár, a 60 éves Friede Springer még meg is kaparinthatja a legnagyobb részét annak, ami megmaradt Kirch csődbe jutott televíziós és filmes birodalmából.

“Lehet azzal jönni, hogy Mohn és Springer csak azért jutottak a csúcsra, mert a megfelelő emberhez mentek férjhez, én azonban úgy vélem, igencsak figyelemreméltó, ahogy felnőttek a szerepükhöz; megmutatják, mire képesek a nők” – mondja Christian zu Salm, a müncheni Nine Live tévécsatorna vezérigazgatója.

Ez a két feleség nem az első, aki hűséges hitvesből hatalommal bíró asszonnyá válik. Herbert Quandt iparmágnás 1982-ben bekövetkezett halála után harmadik felesége, Johanna vette át a család által 46,6 százalékban birtokolt BMW autógyár diszkrét, ám határozott irányítását. Most Johanna gyermekei, Stefan Quandt és Susanne Klatten képviselik a család érdekeit a felügyelőbizottságban.

Gloria von Thurn und Taxis
ÉLETKOR:

42 év

ÚT A HATALOMBA: Feleségül ment Johannes herceghez, aki 1990-ben elhunyt.

CÉLJA: Tovább növelni a fiára, Albertre váró 1,4 milliárd dolláros örökség értékét.

További példa Gloria von Thurn und Taxis hercegné, a 42 éves korábbi pincérnő. Ő azzal ejtette ámulatba a pénzügyi világot, hogy miután férje 1990-ben meghalt, ismét nyereségessé tette a családi cégbirodalmat. A hercegné szó szerint a családi ezüst egy részét adta el – továbbá más vagyonelemeket, mint például egy sörfőzdét – annak érdekében, hogy kifizethessen egy 390 millió dolláros adótartozást. Ma már 1,4 milliárd dollárra értékelik az egykor eladósodott birodalmat, amelyet a hercegné fia, Albert örökölt, de változatlanul az özvegy irányít.

Mégis a média az a terület, ahol az asszonyok a legnagyobb befolyással rendelkeznek. Mind Liz Mohn, mind pedig Friede Springer évtizedekkel fiatalabb volt férjénél, s egy régebbi feleség helyébe lépett. Liz Mohn három gyermeket is szült Reinhardnak, mielőtt hozzáment volna 1982-ben, Friede Springer pedig, aki úgy találkozott Axellel, hogy annak egyik gyermekére vigyázott, az 1985-ben elhunyt kiadómágnás ötödik felesége lett. Friede Springer lelkiismeretesen ledolgozza a teljes napi munkaidőt néhai férje berlini irodájában, amelyet régi formájában őrzött meg: ugyanaz a Kokoschka-kép lóg a falon, s ugyanúgy mindennap friss virág kerül az íróasztalra. Friede a részvények valamivel több mint 50 százaléka fölött rendelkezik, s ő hozza meg a stratégiai döntéseket. Állítólag ő választotta ki Mathias Döpfner vezérigazgatót is.

Kérdés, hogy Liz Mohn és Friede Springer befolyása kedvező lesz-e. Néhány férfi médiaszakértő aggódik amiatt, hogy az asszonyok fő célja az örökség megtartása lesz, s félnek majd megtenni a növekedéshez szükséges kockázatos lépéseket. “Mindketten konzervatívak és ódzkodnak a terjeszkedéstől” – mondja egy férfi, aki mindkettejüket ismeri. Mások szerint azonban Mohn és Springer elég okos ahhoz, hogy a döntéshozatalt jórészt a felső vezetőkre hagyják. “Ha a vezérigazgató kockázatot akar vállalni, Mohn nem fogja megakadályozni” – vélekedik Helmut Thoma, aki korábban televíziós vezető volt a Bertelsmannál, most pedig Észak-Rajna Vesztfália tartományi médiabizottságában tevékenykedik.

Friede Springer
ÉLETKOR:

60 év

ÚT A HATALOMBA: 1978-ban Axel Springer kiadói vállalkozó ötödik felesége lett. A birodalmat férje halála után 1985-ben örökölte meg.

CÉLJA: Kiszorítani a kellemetlen tulajdonostársat, Leo Kirchet, s megkaparintani a bajba került Kirch birodalom értékes elemeit.

Friede Springer az újságok címlapjára került a Leo Kirchhel való ellenséges viszonya miatt. Az asszony segített csődbe juttatni a KirchMediát azzal, hogy lehívott egy 744 millió dolláros tartozást. Ám Leo Kirch még mindig a Springer 40 százalékának tulajdonosa, s részesedését igyekszik eladni egy rivális kiadónak.

Friede azonban nem hagyja magát. A Kirchnek hitelező Deutsche Bankkal szövetségben megpróbálja kikényszeríteni a tulajdonrész tőzsdén való értékesítését, véget vetve ezzel a részvényesek belső küzdelmének. Mindeközben Friede képes volt megőrizni nyugalmát még akkor is, amikor Kirch megpróbálta provokálni őt. Egy júniusi részvényesi értekezleten a férfi például mellé ült és leereszkedő gesztussal megfogta a kezét.

A legtöbbet mégis Liz Mohnról beszélnek. Utólag nyilvánvaló, hogy éveken át építgette hatalmát. Elegáns irodája van a Bertelsmann gütersloh-i központjában, ahol titkárnők sorfala védi. Az év elején ő látta vendégül Gerhard Schröder kancellárt és az AOL Time Warner vezérigazgatóját, Stephen M. Case-t egy berlini konferencián, amelyet a Bertelsmann többségi tulajdonával rendelkező alapítvány szponzorált. Az ilyesmi egy feleség szokásos feladatának tűnt, egészen addig, amíg Mohn meg nem mutatta oroszlánkörmeit Middelhoff kiebrudalása során. Ráadásul kulcsszerepet játszott az utód, Günter Thielen kiszemelésében, aki lemondott a nyugdíjba vonulásról, hogy néhány évig még a Bertelsmannt szolgálja.

A német férfiak nem igazán tudják, hogyan kellene viselkedniük a hatalomra került nőkkel. Amikor Schröder kancellár úgy érezte, hogy a Springer tulajdonában lévő Bild tisztességtelenül járt el vele szemben, a felesége, Doris Schröder-Kopf írt panaszos levelet Friedének. Ezzel akaratlanul is azt üzente: a nőknek nőkkel kell tárgyalniuk.

A német özvegyek korábban általában csak a vagyont kapták meg, a hatalmat nem. Példa erre Chantal Grundig, Max Grundig gyáros özvegye, aki az 1970-es években franciatanárként került a házhoz, majd amikor terhes lett, Max feleségül vette. 1989-ben bekövetkezett halála előtt Max Grundig eladta a fogyasztói elektronikai ágazatban tevékenykedő céget, így azután 680 millió dollárt, ám minimális irányítói feladatot hagyott özvegyére.

Lehetséges azonban, hogy ez hiba volt. Chantal sem irányíthatta volna rosszabbul a Grundigot, mint azok a férfiak, akik veszteségessé tették. Ma azonban a feleségek már megkapják a lehetőséget a főszerep eljátszására, s így a német igazgatósági tárgyalótermek légköre végérvényesen megváltozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik