zajlott le a múlt héten a kormányfő és jegybankelnök között. Már-már úgy tűnt, nyugvópontra jut a gazdaságpolitikai vita#<# a fiskális és monetáris politika felett őrködő vezetők között, majd némileg váratlanul a miniszterelnök egy konferencián ismét a monetáris politika lazítását és a reálkamat szintjének csökkentését javasolta. Medgyessy Péter felvetésére nyomban jött Járai Zsigmond válasza: az MNB csak akkor tud kamatot csökkenteni, ha a fiskális politika szigorúbbá válik. Hasonló vita nemcsak Magyarországon zajlik: Lengyelországban a baloldali kormány és a liberális gazdaságpolitikusként közismert Leszek Balcerowicz jegybankelnök között egy esztendeje dúl a harc a nominális és a reálkamatok szintjéről. A helyzet Varsóban súlyosabb, hiszen ott sokáig 10 százalékpont körül volt a jegybanki kamat infláción felüli része – szemben a magyar 4 százalékkal -, ami ugyan minimálisra csökkentette az inflációt, de ezzel együtt szinte lenullázta a gazdasági növekedést is. Magyarországon nem ennyire rossz a helyzet, de a költségvetési és a pénzügyi politikának nálunk is kifejezetten rossz elegye valósult meg. A mai kormány szerint a forint árfolyamának sávszélesítése az Orbán-kormány idején elhibázott lépés volt, míg a jegybank az elszabadult bérkiáramlást, a költségvetés fellazulását hányja a jelenlegi kabinet szemére. A forint felértékelődését segítő tavaly tavaszi árfolyam-liberalizálás lehet, hogy megkésve történt, de az vitathatatlan: ennek nyomán sikerült a beragadt inflációt 10 százalékról lényegében a felére csökkenteni. Háttértanulmányok ugyanakkor azt mutatják, hogy az export kétségtelenül nyugtalanító visszaeséséért nem az erős forint, hanem a nemzetközi dekonjunktúra okolható. Az utóbbi időben konszenzus látszott kialakulni a kormány és az MNB között, hogy az eurózónához való csatlakozás a lehetséges legkorábbi időpontban, 2007-ben valósulhat majd. Ha e célt elfogadjuk, akkor a szigorú, antiinflációs monetáris politikának nincs alternatívája.
- 10:30 December 24-i munkaszüneti nap: a Fidesz eldöntötte a kérdést
- 10:28 Legyen Ön is milliomos!: 10 milliónál megállt a játékos, pedig a következő kérdésre is helyesen tippelt volna
- 10:24 Bárándy Péter: Orbán Viktor az országot hűtlenül kezeli, ez biztos
- 10:24 Itt a bejgli szezon: visszahívják az Auchan darált mákját
- 10:18 Garázdasággal és kábítószer birtoklással gyanúsítják a DK elnöki posztjára pályázó Abd El Rahimot
- 10:10 Férgek fészkelték be magukat a nő szemhéja alá
- 10:09 Költségvetés: újabb pénzeső hullik a NER-milliárdosokra és az akkugyárakra
- 09:51 Meglepően egyszerű lehet a hajlékonyság javítása
- 09:47 Házasság első látásra: Judit elmondta férjének, hogy szeretett volna örökbe fogadni egy kisfiút
- 09:45 Értékes aranykincsekre bukkantak a Krím-félszigeten
- 09:38 Magyar Péter Orbán Viktornak: Legközelebb Kubatov Gábor kopaszait küldi a gyermekotthonokhoz?
- 09:14 Házasság első látásra: Miki a legjobb lánybarátja társaságában utazott Zadarba, akivel „nem kizárt, hogy valami el is kezdett köztünk kialakulni”
- 09:13 Így előzheti meg, hogy a csalók rászedjék karácsonykor
- 09:12 Ebben az országban végrendeletbe kell foglalni a jelszavakat
- 09:10 Litkai Gergely: Ha hívnának Andi születésnapjára, persze, hogy mennék
- 19:00 17 éve gyártott mirelitpizza került elő egy Tesco fagyasztójából
- 07:29 Magányos reggelik, szereplőkre figyelő stábtagok – Az Árulók kreatív producere kulisszatitkokat osztott meg a versenyzők napirendjéről
- 07:25 Orbán Balázs opponense: Az oktatói munkám során soha nem vezérelt semmilyen hatalomtól való félelem. Most sem
- 09:14 Házasság első látásra: Miki a legjobb lánybarátja társaságában utazott Zadarba, akivel „nem kizárt, hogy valami el is kezdett köztünk kialakulni”
- 05:30 Ez a fenyő az új kedvenc karácsonykor egy őstermelő szerint
- 09:38 Magyar Péter Orbán Viktornak: Legközelebb Kubatov Gábor kopaszait küldi a gyermekotthonokhoz?
- 20:04 Daniel Craig élő adásban szólt rá Stephen Colbertre, hogy folyton rosszul ejti ki a nevét
- 06:54 Az Árulók: egymás ellen fordultak a gyilkosok, egyikük végül le is lepleződött
- 08:54 Apadnak a magyar földgáztárolók, gyorsabban, mint tavaly vagy tavalyelőtt
- 19:17 Varga Viktor: A Sztárboxért kapott pénzt már előre, augusztusban elköltöttem
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!