Közélet

Rendőrök segítenek mindenhol – disznóólból menekítették ki a didergő hajléktalant

Az egyenruhások több ember életét is megmentették az elmúlt két napban. Sokakat bokrokból, padokról, várótermekből visznek fűtött helyre. Egy 39 éves férfi egy régi disznóólban húzta meg magát, de már majdnem megfagyott.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A járőröknek kiemelt feladata, hogy felkutassák, és biztonságos helyre vigyék azokat, akik kritikus helyzetben vannak fűtetlen otthonukban esetleg az utcán élnek. A máriapócsi rendőrök is folyamatosan látogatják az egyedül élő, segítségre szoruló idős embereket. Egy 65 éves férfinél csütörtökön jártak: aggasztó körülmények között találtak rá a fűtetlen ófehértói házában. A lakásban nulla foknál is hidegebb volt, a legyengült férfi élete veszélybe került. A rendőrök a polgármesteri hivatal segítségével az öregek otthonába vitték a bajbajutottat.

Fejér megye

Csütörtökön este Baracson, a Kokasdi utcában bukkantak egy 41 éves győri nőre. A magatehetetlen asszony be volt rúgva, ezért mentővel kórházba szállíttatták. Éjjel tizenegy órakor újabb bejelentés érkezett, ekkor a dunaújvárosi ügyeletre. Egy 61 éves hajléktalan férfit találtak a Szórád Márton úton, a II. János Pál pápa térrel szembeni bokros részen. A férfit a Papírgyári úti hajléktalan szállóra vitték. Nem sokkal később a Vígadó tér mellől kísértek egy hajléktalant közösségi szállóra.

Baranya megye

Pécsett négy hajléktalant kísértek meleg helyre a rendőrök. Kettőre a Park Center mellett található elhagyott épületben, társaikra pedig a Nagy Lajos király úton és a vasútállomáson találtak rá. Mindannyian a Támasz Alapítvány segítségével töltötték meleg helyen az éjszakát.

A rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az utcán élőkre. Együttműködnek a polgárőrökkel és a segélyszervezetekkel. Ugyanakkor számítanak a lakosság segítségére is. Azt kérik, mindenki figyeljen jobban a krízishelyzetben lévő emberekre, és ha szükséges, értesítsék a rendőröket a segélyhívó számok valamelyikén.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A miskolci rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökön három lakossági bejelentés is érkezett, melyeknek köszönhetően három férfi életét is sikerült megmenteni a kihűléstől. Az ongai vasútállomás egyik alkalmazottja telefonon értesítette a rendőrséget, miszerint a fűtetlen váróteremben órák óta ücsörög egy férfi. A járőrök a helyszínre mentek, ahol megkérdezték a 40 éves férfit, hogy mire vár. A csak két rétegű ruhát viselő és erősen fázó férfi elmondta, hogy délután kórházi ellátáson volt, azután Taktaharkányba ment volna haza, de Miskolcon rossz vonatra szállt. Pénze elfogyott, másik jegyet nem tud venni és értesíteni sem tud senkit, aki érte jöhetne. A rendőrjárőrök autóba ültették a férfit és hazavitték.

Egy másik bejelentés az egyik belvárosi parkolóból érkezett, ahol egy erősen ittas férfi a földön feküdt. A rendőrök kérdéseire nem tudott összefüggő válaszokat adni, bár látható sérülései nem voltak. A járőrök kríziskocsit kértek a helyszínre. A Vöröskereszt munkatársai az egyik hajléktalan szállóra vitték a 36 éves férfit.

Éjjel az egyik avasi játszótérre riasztották a járőröket, mert egy férfi a földön fekve segítségért kiabált. Kiderült, hogy berúgva elesett és megsérült a lába. A 70 éves férfihez a rendőrök mentőt hívtak, akik kórházba szállították. Nem volt ilyen szerencsés egy mezőkövesdi férfi, aki még február 1-jén, este a kocsmából tartott hazafelé. Elesett, és mire a mínusz 15 fokos hidegben rátaláltak, kihűlt.

Győr-Moson-Sopron megye

Győr-Ménfőcsanakról két napja érkezett polgárőri bejelentés a körzeti megbízotthoz, hogy a helyi vasútállomás környékén egy férfi húzta meg magát. Az utcában lakók elmondása szerint december óta találkoztak a hajléktalan külsejű férfival ezen a környéken, akit békés, józan embernek láttak. Tegnap azonban már szóltak a körzeti megbízottnak, hogy a helyi vasútállomás szolgálati lakásának disznóóljából gyanús hangok hallatszanak. A helyi rendőr este nyolckor érkezett a „viskóhoz”. Kiderült, hogy a 39 éves beteg férfi már másfél hónapja beköltözött az ólba, de a – 11 fokos hidegben már ez sem nyújtott menedéket. Mentőt hívtak hozzá, és bevitték a győri kórházba.

Ugyancsak a mentők vitték kórházba azt a 33 éves hajléktalant, akire a győri pályaudvaron találtak rá. Egy padon feküdt, részeg volt, felébreszteni sem lehetett. Ő is a fagyhaláltól menekült meg.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A körzeti megbízottak végigjárták a területüket és a polgárőrökkel közösen feltérképezték azokat a helyeket, lakásokat, családokat, idős embereket, akik anyagi helyzetük, koruk, életvitelük miatt a rendkívüli hidegben veszélybe kerülhetnek. Ahol indokoltnak látták, felvették a kapcsolatot a helyi családsegítővel, vagy önkormányzattal.

Kisújszálláson hat kritikus helyzetben lévő, többnyire egyedül élő, idős embert találtak, akikhez gyorsan eljutott a segítség. A helyi polgárőrség karitatív jelleggel tüzelőt gyűjtött, ezt pénteken osztották szét a rászorulók között.

Szolnokon csütörtökön este és késő éjszaka két hajléktalant is a melegedőbe szállítottak a rendőrök, megóvva őket az esetleges kihűléstől, de a napokban az is előfordult, hogy nem hajléktalanok, csupán nehezebb anyagi helyzetben lévők kértek és kaptak tájékoztatást a kijelölt melegedőhelyekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik