Gazdaság

Járai: kezd hinni a piac Magyarországnak

Járai Zsigmond a piac kezdi elhinni, hogy Magyarország jó irányba halad, a piaci ítélet kezd közelíteni a realitásokhoz, a tényleges adósságcsökkenés pedig kezdi meggyőzni a befektetőket arról, hogy Magyarország biztonságosabb mint amire számítottak.

A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága és a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn elmondta, a KT legközelebb kedden ül össze.

Azt tárgyalják meg egyebek között, hogy az alkotmányba bekerült, a költségvetéshez kapcsolódó részeket (az adósságplafon felállítása) hogyan lehetne sarkalatos törvényekben konkretizálni.

A KT elnöke azonban megjegyezte, hogy a szervezet igazi feladata akkor kezdődik, amikor a kormány beterjeszti az új költségvetést. „Folyamatosan figyelemmel kísérjük emellett a tavaly beterjesztett és az idei évre vonatkozó költségvetés megvalósulását is” – mondta Járai.

Kifejtette: Magyarország régóta adósságcsapdában van, akkor tudnánk csökkenteni az államadósságot, ha olyan gyors lenne a gazdasági növekedés, hogy többet hozna az évi 1200-1400 milliárd forint kamattehernél. Úgy vélte: a sikeres 30 éves kötvénykibocsátás sikere a „nagyon nagy” bizalomnak a jele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik