Közélet

Fegyveres zsarolókat fogtak a TEK-esek

tek ( Terrorelhárítási Központ )
tek ( Terrorelhárítási Központ )

Dulakodás, kések, fegyverek – a fiatalokból álló csoport egy tagját még keresik. A társaság zsarolt és védelmi pénzt követelt.

A banda május közepén, Budapest X. kerületében került összetűzésbe egy másik társasággal. Kiszemeltjüket és annak ismerőseit megfenyegették, azt mondták, ha nem fizetnek, az az életükbe kerülhet. A két csapat találkozása dulakodásba fulladt, többen kést is rántottak. Végül senkinek sem esett baja, mivel a helyszínen kihelyezett térfigyelő kamerák miatt egyikük sem szúrt.

 

 

A fiatalok még aznap este hallattak magukról, a késő esti órákban  megjelentek Szigetszentmiklós-Lakihegy egyik családi házánál, majd megtámadták kiszemeltjük családját, méghozzá úgy, hogy többször is rálőttek az épületre. A banda gázriasztót és éles fegyvert is használt. Az egyik lövedék áthatolt a ház teraszának ajtaján és a mennyezetbe csapódott. Itt sem sérült meg senki.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint  az egyenruhások kedd hajnalban csaptak le a társaság tagjaira. Mivel fennállt a veszélye, hogy a gyanúsítottaknál fegyver van, bevetették a Terrorelhárítási Központ embereit is, akik összesen négy fiatalt fogtak el. Ötödik társuk a történtek után önként jelentkezett.

A rendőrség egy férfit még keres. Guba Zsigmond ellen körözést adtak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik