Eleve pozitív piaci hangulatban hangzott el Orbán Viktor beszéde, ami jól beleillett a kedvező összképbe, a forint enyhén erősödni tudott, a BUX is emelkedett – mondta az fn.hu kérdésére Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Kuti Ákos szerint is szükség is volt pozitív üzenetre, mert sok befektetőnél kiverte a biztosítékot a keddi gyenge GDP adat. (Orbán Viktor szerdai beszédében további intézkedéseket ígért az államadósság csökkentése érdekében, amit örömmel hallanak a magyar államkötvények tulajdonosai, hiszen abban érdekeltek, hogy Magyarország minél biztosabban képes legyen visszafizetni az adósságát, ilyen ígéretekre tehát nő a forinteszközök népszerűsége.)
Az elemző fölhívta a figyelmet: bár a piacon most mindenki „boldog”, később még előkerülhetnek aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök bevételnövelő lépéseket is említett. Ez bizonytalanságot ébreszthet a válságadók kivezetésének menetrendjével kapcsolatban, ami nyomást helyezhet a Mol, illetve a Magyar Telekom árfolyamára. Ezek a félelmek egyelőre nem tapasztalhatók – tette hozzá az elemző.
Orbán Viktor június közepén a Kronen Zeitungnak adott interjút, ahol azt mondta: „Kockázatos volt, hogy hagytuk kifutni a Nemzetközi Valutaalappal való szerződést, mert azon az állásponton vagyunk, hogy az ország álljon a saját lábán és gondoskodjon saját finanszírozásáról. Visszatértünk a pénzügyi piacokra, ahol nincsenek politikai előírások. Másként fogalmazva: egy jól védelmezett istállóból kimentünk a szabadba, ahol hideg van, és erős szél fúj. De ilyen a szabadság. Most minden attól függ, hogy a pénzügypiaci szereplők készek-e Magyarországon befektetni a pénzüket. Ehhez stabilitásra és bizalomra van szükség. Ha most hibázunk, senki sem fog megbízni bennünk.”
Kérdés, hogy ősszel milyen szelek fújnak majd a piacokon.
