Közélet

Baunok-ügy: brutális részletek

rendőrség (rendőrség, rendőr)
rendőrség (rendőrség, rendőr)

A Blikk szerint kegyetlenül kínozták gyilkosaik Baunokékat. A megyei hírportál hírzárlatról ír.

Feltehetően megkötözve, élve dobták a kútba a Szolnokról elrabolt Baunok Istvánt. Erre utal, hogy a boncolási jegyzőkönyv szerint a vállalkozó megfulladt, tüdejében vizet találtak. Rajta a kötözésnyomokon kívül nem találtak sérüléseket. A feleségén annál többet. A nő halálát – a Blikk értesülése szerint – „vérbelégzés” okozta, azaz Baunokné a sebeiből szivárgó vérébe fulladt bele. Nem zárható ki, hogy felesége kínzásával akartak nyomást gyakorolni a férjre.

A szoljon.hu előzőleg azt írta, hogy szigorú hírzárlat mellett nyomoz a rendőrség. A letartóztatásban lévők ellen szóló gyanúsítást nemrég kiegészítette a rendőrség, és fegyverrel, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettét is a kontójukra írta. Az egyik gyanúsított védője korábban a megyei hírportálnak azt mondta, hogy az ügyészség május 11-én házkutatást tartott N. F. újszászi körzeti megbízott házánál. N. F. a felesége révén rokoni kapcsolatban áll a Baunok-ügyben gyanúsított M. testvérekkel.

Mint korábban megírtuk, a kihallgatások és a kutatás eredményeképpen a házaspár holttestét Újszász határában, egy használaton kívüli kútban találták meg. Az ügyben három ember van előzetes letartóztatásban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik