Gazdaság

Economist: Hol van György?

Matolcsyt hiányolta az IMF-fel tárgyaló magyar delegációból a gazdasági napilap Kelet-Európával foglalkozó blogja.

Kapcsolódó cikkek

A magyarok büszkék a harcos hőseikre, gondoljunk csak az 1848-es vagy az 1956-os forradalom hőseire, akiknek a bátorságát senki sem vitatja. Most pedig Magyarország ismét harcban áll, legalábbis Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint, s a bankokkal, spekulánsokkal és a nagyobb ellenséggel, az IMF-fel szembeni gazdasági szabadság forog kockán – írja a lap.

A blogbejegyzés szerint emiatt természetes választás lett volna, hogy Matolcsy vezesse az IMF-tárgyalásokat, korábban éppen ő beszélt a legélesebben az IMF ellen, ehelyett be se került az IMF-fel tárgyaló magyar delegációba, amelynek tagjai: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, Pleschinger Gyula pénzügyi államtitkár és Rogán Antal, a gazdasági bizottság vezetője.

Tehát, hol van György? – teszi fel a kérdést az Economist, majd idézi Szíjjártó Pétert , miszerint „Matolcsy távolmaradásának semmi jelentősége sincs”. „Orbán Viktor elmondása szerint Matolcsy a jobbkeze, és senki nem tud annyi pénzt ígérni, amennyiért megválna tőle. Kivéve talán az IMF” – zárja a szerző a blogbejegyzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik