Közélet

Vádat emeltek Szima Judit ellen

A TMRSZ főtitkárát folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett költségvetési csalással, kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és többrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.

Vádat emelt a Kaposvári Nyomozó Ügyészség  Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára ellen – tájékoztatta Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-t. Horváth Szilárd közölte: a nyomozást befejezték a Szima Judit és 9 társa ellen indított bűnügyben, a vádiratot és a csaknem 21 ezer oldalnyi nyomozati iratot pedig a napokban eljuttatták a Szekszárdi Városi Bíróságra.

Az ügyészség a tárgyalásra a 10 vádlott, 75 tanú beidézésére és 77 tanú vallomásának felolvasására tett indítványt. A vádlottak közül ketten szakszervezeti tisztségviselők, a többiek pedig különböző beosztásokban – például pénzügyi ügyintézőként, ügyviteli alkalmazottként – dolgoztak a szakszervezetnél.

A főügyész közölte: a vád szerint az előzetes letartóztatásban lévő Szima Judit 2009 februárja és 2011 januárja között valótlan tartalmúlmú útiköltség-elszámolásként csaknem 8 millió forintot tulajdonított el a szakszervezet általa kezelt pénzből és 2008-tól kezdődően két társával együttműködve másfél millió forintot utalt át azoknak fiktív hivatali útiköltség-elszámolásként.

Ezen túlmenően az arra jogosult testület hozzájárulása nélkül szekszárdi lakásában – ami egyben a TMRSZ székhelye is volt – az ingatlan modernizálását szolgáló beruházásokat végeztetett el, amely több mint 18 millió forintba került. Az összeget a vád szerint a főtitkár a szakszervezet pénzéből egyenlítette ki.

Az ügyészség szerint a vádlott továbbá valótlan tartalmú segélyezési kérelmek és fiktív útiköltség-elszámolások révén fizetett ki különböző juttatásokat a bejelentés és munkaszerződés nélkül dolgozó munkatársának, illetve fiktív útiköltség-elszámolásokkal fedezte kollegáinak túlóráit. Ezzel az állami költségvetésnek csaknem 1,4 millió forint kárt okozott.

Horváth Szilárd  mindemellett közölte, azzal is vádolják Szima Juditot, hogy 2011 márciusában valótlan tartalmú kiküldetési rendelvényeket felhasználva 172 ezer forint vagyoni hátrányt okozott az Európai Szociális Alapnak. Mint ismert, a TMRSZ részt vett az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP programja keretében kiírt pályázaton, amelyet részben az Európai Szociális Alap finanszírozott.

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség 2011. június 2-án “konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a TMRSZ működése során elkövetett cselekmények miatt ismeretlen tettes ellen”. Szima Juditot még aznap – jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűncselekmények megalapozott gyanújával – őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

A Kaposvári Városi Bíróság egy hónappal később megszüntette a szakszervezeti vezető előzetes letartóztatását, ellene lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Létavértesre. Az ügyészség indítványára 2011 november 27-én Szima Juditot ismét előzetes letartóztatásba helyezték, mondván, fennáll a veszélye az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik