A bejelentések jelentős része Budapestről és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, jellemzően fakidőlések miatt, de Borsod és Fejér megyében épületkárok is voltak. Fejér megyében volt olyan fakidőlés, amely akadályozta a közúti forgalmat.
A Borsod megyei Szuhogy községben vasárnap délután egy lakóépület tetőszerkezete omlott le a viharban, az 5×8 méteres épületben lakó két felnőtt rokonaiknál talált ideiglenesen szállásra.
Az egy héttel korábbi vihar miatt még aznap négyszáz, a viharral összefüggésben viszont összesen több mint ezer bejelentést kaptak.