Közélet

Beszámíthatónak nyilvánították Bándy Kata gyilkosát

Bandy-Kata(960x640)(3).jpg (bándy kata, )
Bandy-Kata(960x640)(3).jpg (bándy kata, )

Az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők azt állapították meg, hogy teljes mértékben beszámítható a rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. László.

Az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők egyértelműen megállapították, hogy P. László semmiféle beszámítási képességkorlátozásban nem szenved, semmilyen módon nem korlátozott a cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerésében, teljes mértékben beszámítható. A szakértők a bódult állapotot sem állapították meg, még kábítószer-, vagy italfogyasztás sem befolyásolta beszámítási képességét.

Sólymos Sára, a gyanúsított kirendelt ügyvédje szerint mindez büntetőjogilag azt jelenti, hogy teljes felelősséggel tartozik a tettéért. A bűncselekmény, melynek elkövetésével gyanúsítják, minősített emberölés, halmazatban a kifosztással. Így P. László nagyon súlyos büntetésre számíthat – mondta.

Védence változatlanul fenntartotta az általa korábban elmondottakat, az orvos szakértői véleményt pedig tudomásul vette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik