Közélet

Összeomlott Magyarország bűnügyi térképe

bunugyi-terkep(960x640).jpg (bűnügyi térkép, )
bunugyi-terkep(960x640).jpg (bűnügyi térkép, )

Az oldal ugyan az ígéreteknek megfelelően elérhető, csak éppen használhatatlan.

Mint arról a Hír24 pénteken beszámolt, elkészült az ország bűnügyi térképe. Ezen elvileg bárki megnézhetné – akár egy évre visszamenőlegesen is – hogy a lakóhelyén milyen bűncselekmények történtek. Egyelőre azonban a „kapcsolódás”, a „frissítés” vagy épp a „szerver foglalt” sárga felirat látható minden kattintás után.

Az elképzelések szerint a térképen nem a befejezett eljárásokat, hanem az elrendelt nyomozásokat lehetne figyelemmel kísérni szombat délelőtt 10 órától, a tesztüzem után januártól a végleges üzembe helyezés is megtörténik.

A bűnügyi térképen kétféleképpen láthatók az adatok. Az egyik, úgynevezett ponttérképes verzió, amelyen egészen utcaszintű lebontásban nézhetők meg az egyes bűncselekménytípusok. Ezen pontokkal jelölik, hogy az adott utcában hány, a keresési feltételeknek megfelelő bűncselekmény történt. A másik térképen pedig színskála segítségével nézhető meg az adott megye vagy járás bűnügyi fertőzöttsége. A felhasználó tehát országos, megyei, járási, települési szinten informálódhat, de akár arra az utcára is rákereshet, amelyben lakik. Külön kikereshető a lopások, a betöréses lopások, a lakásbetörések száma.

A térkép naponta frissül, de a felhasználók 30 nappal korábbi adatokat láthatnak, amelyre fel is hívják a figyelmet a programban. Mint a rendőrségen hangsúlyozták, a térkép a társadalmi, valamint bűnmegelőzési szervezetek és az önkormányzatok számára is segítséget nyújt.

Az oldal egyébként itt érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik