Saját és miniszterei felelősségét vizsgáló, külön e célra létrehozott bíróság (Landsdomur) elé áll szeptember 5-én Geir Haarade, aki 2006 és 2009 között – vagyis a pusztító gazdasági válság beütésekor és annak tetőzésekor – Izland miniszterelnöke volt.
A vádirat és a most kormányzó ellenzék szerint a bűne az, hogy gyakorlatilag semmit nem tett a krízis negatív hatásainak csökkentése érdekében. Az AFP-nek a minap nyilatkozó Haarade ezzel szemben kormánya válságkezelését iskolateremtőnek minősítette. Ők ugyanis Európa gyakorlatával ellentétesen hagyták bedőlni az ország három óriásbankját, amelyek ugyan magukkal rántották a gazdaság egészét, de állítása szerint a termelőkapacitások nem sérültek, és most Izland gazdasága sokkal jobb állapotban van, mint Görögországé vagy Írországé. A volt kormányfő azt is nehezményezi, hogy az ellene benyújtott, mindössze másfél oldalas vádirat nem tartalmazza, mit is kellett volna csinálnia, így nem derül ki, mely lépéseket mulasztotta el megtenni.
Az ősszel kezdődő tárgyalás végén a bíróság legfeljebb két év szabadságvesztésre és kemény pénzbüntetésre ítélheti a volt kormányfőt.
Valutaválság, összeomlás
Izlandon három helyi nagybank összeomlásával kezdődött a mélyrepülés 2008 októberében: a pénzintézetek összesen 61 milliárd dollárnyi adósságot hagytak maguk után. A csődök nyomán Izland adósságát senki nem volt hajlandó finanszírozni, így a koronának – vevők hiányában – nem is volt árfolyama a devizapiacon.
A deviza akkora érték lett, hogy a feketézés visszaszorítása érdekében csak az kaphatott hivatalosan eurót, fontot vagy dollárt, akinek érvényes hajó- vagy repülőjegye volt. Cégek csak úgy juthattak kemény valutához, ha igazolták: létfontosságú cikkeket – üzemanyagot, élelmet, orvosságot – vásárolnak rajta. A határt nyilván nehéz volt meghúzni: Izland a geotermikus energián és a halon kívül minden szükségletét külföldről fedezi – írtuk két és fél éve.
A kis ország gazdaságát a hazai tulajdonú bankszféra és a túlfűtött (magas inflációval és adóssággal járó) növekedés jellemezte a gazdasági világválság beköszöntekor. A bankok a 15,5 százalékos jegybanki alapkamat mellett egyre kedvezőbb, zömében devizaalapú hitelekkel vonzották a friss pénzt a lyukak betömésére főleg Nagy-Britanniából és Hollandiából, egészen addig, amíg be nem fagytak a devizapiacok. Az összeomló három izlandi nagybank a sziget GDP-jének tizenkétszeresét hagyta hátra adósságként.
A gazdaságot a Nemzetközi Valutaalap 2,1 milliárdos kölcsöne tartja életben azóta is.
A nép döntött a kevéssé ortodox gazdaságpolitikáról
A vád alá helyezett miniszterelnök kevéssé ortodox gazdaságpolitikájának folytatásáról két népszavazáson maguk az izlandiak döntöttek, igaz, közben elzavarták a hatalomból Geir Haaradét és pártját.
Kétszer, legutóbb április 10-én csaknem kétharmados (60 százalékos) többséggel döntöttek úgy az izlandiak, hogy nem kívánják kárpótolni semmilyen formában a bebukott bankok külföldi betéteseit. A voksolás több mint ötmilliárd dollárról szólt, mert a már csak aláírásra váró államközi szerződések szerint Izland összesen ennyit fizetett volna Nagy-Britanniának és Hollandiának, miután a két ország már saját büdzséjéből kártalanította azokat, akik bukták Izlandon tartott megtakarításaikat.
A brit és a holland kormány nem nyugszik bele az izlandi
Geir Haarade – Fotó: MTI / EPA
népakaratba. Mindkét pénzügyminiszter közölte, hogy országa bírósághoz fordul, és a sajtóban elterjedt hírek szerint világossá tették: ha a kis szigetország nem rendezi adósságát, megvétózzák az EU-csatlakozását. A fenyegetés azonban nem biztos, hogy hatásos, mert felmérések szerint az izlandiakat sem a közös Európa eszméje, sem pedig az euró bevezetésének gondolata nem lelkesíti, nem is szólva arról, hogy a halászati kvóták okán szinte kibékíthetetlennek tűnő ellentét feszül a sziget és az EU déli tagállamai között.
A két éve regnáló, baloldali-zöldpárti izlandi kormány mindezekkel együtt ortodoxnak és itthon is ismerősnek tetsző válságkezelő intézkedéseket tett a büdzsé kiegyensúlyozása érdekében. Az elapadó személyi jövedelemadó ellensúlyozása érdekében növelték az áfakulcsokat és az energiára kivetett adókat, megvágták az állami támogatásokat és a közszféra béreit. Az intézkedések nyomán a 2008-as 13,5 százalékos államháztartási hiány idén 2,7 százalékosra csökken, jövőre pedig a tervek szerint több mint egyszázalékos többlettel zár a büdzsé.
Ha a 320 ezer lakosú szigetország egyéb makrogazdasági adataira tekintünk, egyértelműnek tűnik az izlandi válságkezelés sikere: a 2009-es 6,9 és a 2010-es 3,5 százalékos GDP-zuhanás után idén a statisztikai hivatal várakozásai szerint már 2,3, a sziget gazdaságát lélegeztető gépen tartó IMF szerint 2,5 százalékkal nő a gazdaság; jövőre egyöntetűen 3 százalék körüli növekedésre számítanak. Júniusban az infláció elviselhetően magas, 4,2 százalékos volt. A valutaalap értékelése szerint a gazdaság túljutott a válságon, a szétesett bankszektor feltőkésítése jól halad, bár annak még nem jött el az ideje, hogy a devizakorlátozásokat feloldják és Izland a piacról finanszírozza gazdaságát.
Szép számok, szörnyű valóság?
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a New York Timesban rendszeresen dicséri az izlandi válságkezelést az írrel szemben (ott a bankszféra összeomlása temette maga alá az államot, míg Görögország esetében az államadósság szaladt el). Állítása szerint a sikert jól mutatják a makrogazdasági adatok, ráadásul olyan következtetés is levonható a sziget elmúlt három évének történetéből, hogy az igazán kemény és nagy válság működik csak tisztítótűzként.
Keményen kritizálja és felületesnek tartja Krugman közelítését Benedikt Jóhannesson, a Vísbending nevű izlandi heti gazdasági hírlevél szerkesztője. Az átlag izlandi a következőt élte át az elmúlt három évben: reálbére 15 százalékkal csökkent, koronában fennálló adósságai 30, devizaadósságai 30-40 százalékkal nőttek, a nyugdíjalapok elveszítették vagyonuk negyedét, az ingatlanárak 30 százalékkal zuhantak, a munkanélküliség gyakorlatilag 0-ról ugrott 8 százalékosra. Alig néhány cég élte túl teljesen a válságot, a többiek vagy tönkrementek, vagy pénzügyeik konszolidálásakor kerültek részben banki tulajdonba. A devizakorlátozások a kormány ígérete szerint még legalább négy évig fennmaradnak. A javuló gazdasági mutatók csak annak köszönhetőek, hogy Izland két fő exportcikke, a hal és az alumínium világpiaci ára nőtt, mert a termelés nem bővült – írja Jóhannesson, aki azon túl, hogy kilátástalannak tartja a helyzetet, arra kéri Krugmant: ne példálózzon Izlanddal.
