Gazdaság

Felminősítette Bulgáriát a Moody’s

A Moody's Investors Service a folytatódó költségvetési fegyelemmel és az intézményrendszer erősödésével indokolva a lépést.

Az indokok között szerepel az is, hogy a bolgár pénzügyi rendszer viszonylag jól teljesít a „szeszélyes nemzetközi környezetben”.
A nemzetközi hitelminősítő pénteki londoni bejelentése szerint a bolgár szuverén adósság besorolása a cég listáján az eddigi „Baa3” szintről egy fokozattal „Baa2”-re javul, stabil kilátással.

Bulgária adósosztályzata így most egy fokozattal jobb Magyarországénál, amelyre a Moody’s „Baa3” besorolást tart érvényben, negatív kilátással.

A felminősítéshez fűzött indoklásában a hitelminősítő kiemelte, hogy Bulgária szerkezeti reformokkal kiegészített, hatékony államháztartási konszolidációt hajtott végre. A Moody’s ennek alapján azzal számol, hogy a bolgár államháztartási hiány az idén a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alá süllyed, a legutóbbi nyugdíjreform és az új pénzügyi stabilitási paktum révén pedig közép- és hosszú távon egyensúlyhoz közeli helyzetbe kerülhet a közfinanszírozási mérleg.

A Moody’s az elemzésben kiemeli azt is, hogy Bulgária már több mint egy évtizede erős teljesítményt mutat a közfinanszírozás kezelésében, és a döntéshozók egyértelműen elkötelezettek e fegyelem jövőbeni fenntartása mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik