Közélet

Vádemelés Eclipse-ügyben

A Fővárosi Főügyészség összesen 12 ember ellen emelt vádat az adócsaládi ügyben.

Az Eclipse Zrt. a pénzügyőrök szerint fiktív cégeken keresztül próbálta meg eltüntetni a csaknem ötmilliárd forintos állami megrendelésből származó nyereségét. Az ügyben a VPOP indított nyomozást a cég hét vezetője ellen adócsalás, illetve pénzmosás miatt

Mint ismert, tavaly márciusban kommandósok jártak az Eclipse Informatikai Rendszerház vezetőinél, illetve tulajdonosainál. Hetüket őrizetbe is vették, köztük volt a társaság vezérigazgatója – az ügyészség közleményében csak monogrammal szereplő – Deák Endre. Nem sokkal később rendőrök vizsgálták át a cég központját is.

A vádirat szerint az Eclipse Zrt. bejegyzett ügyvezetője, valamint a cég felügyelőbizottságának elnöke – a tájékoztatásban ugyancsak nem teljes nevével említett – Hagymási László együtt látták el a cég vezetését. A társaság több éven keresztül – 2005 szeptember és 2009 január között – több nagy értékű informatikai közbeszerzési pályázatot nyert.  A vezetők azonban adót már nem akartak fizetni, a nyereséget fiktív szerződésekkel, számlákkal próbálták eltüntetni. A Fővárosi Főügyészség szerint a vádlottak ezzel több mint 1,3 milliárd kárt okoztak az államnak.

Az ügyet a Fővárosi Bíróság tárgyalja majd, a vádlottaknak adóbevételt különösen nagy mértéket meghaladó mértékben csökkentő, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett adócsalás, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt kell felelniük. Mindannyian szabadlábon védekezhetnek – tájékoztatta a Hír24-et Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik