A devizahitelesek megsegítését tartja egyik legfõbb tennivalónak a Fidesz-KDNP országgyûlési frakciója, ezért azt javasolja a kormánynak, tegye lehetõvé, hogy a devizahitelesek az adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben törlesszék. A Fidesz frakcióvezetõje Hajdúszoboszlón, a kihelyezett frakcióülés szünetében, azt mondta: javaslatuk szerint a hitelesek a svájci frankot 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék. A tranzakció teljes költségét a bankoknak kellene viselniük. A kormány vasárnap dönt. Ha elfogadja a végtörlesztési lehetõséget, akkor három hónapig az eddig felmondott szerzõdésekre is megnyitják a lehetõséget – tette hozzá Lázár János.
A miniszterelnök szóvivõje szerint a devizahitelek csökkenésével az ország kitettsége is csökken, ami Magyarország és a magyar családok szabadságát fogja növelni. Szijjártó Péter azt mondta, a Fidesz és a KDNP képviselõcsoportja támogatja a kormány eddig megkezdett gazdaságpolitikáját, amelynek legfõbb célja az államadósság csökkentése.
Müller János, a Bankszövetség vezetõ tanácsadója is újságíróktól értesült a bejelentésrõl, és mint az fn.hu-nak elmondta semmiféle elõzetes tájékoztatást nem kaptak. Hozzátette: a frakció biztosan rendelkezik valamilyen hatástanulmánnyal egy ilyen lépés kommunikálásához. Közölte azt is, õk is várják a részleteket. A bankszövetség a javaslatot elnöksége állásfoglalása után kommentálja érdemben.
(Frissítés: a Magyar Bankszövetség szerint jelentõsen veszélyezteti a pénzügyi intézményrendszer stabilitását, és nagyon súlyos makrogazdasági következményekkel járhat [forrás:MTI])
Török Zoltán a Raiffeisen Bank vezetõ elemzõje szerint „közgazdaságtani nonszensz” a Fidesz-frakció javaslata. Mint az fn.hu-nak elmondta, mindez olyan mintha azt jelentenék be, hogy holnaptól 3,60 forint a kenyér. A bankok semmilyen formában nem képesek ennek díját átvállani. Hozzátette: a kormánypárti frakció javaslata beleillik a jelenlegi retorikába, amelynek az üzenete, hogy a gazdasági törvényszerûségeket felülírhatják politikai döntések.
Róna Péter közgazdász szerint az ötlet önkényes és tovább növeli a társadalmi feszültséget. Úgy véli az igazán nehéz helyzetben lévõknek már nincsenek forrásaik arra, hogy akár egy ilyen kedvezõ lehetõséget is megragadjanak. Azok a hitelesek, akiknek pedig nem jelent gondot az elõtörlesztés aránytalanul kerülnek rendkívül kedvezõ helyzetbe.
Megoldási javaslatként két dolgot fogalmazott meg Róna Péter. Az elsõ, egy olyan független testület felállítása, amelynek – mint megjegyezte már õ sem lehetne tagja – a feladata lenne a bankokkal kötött hitelszerzõdések felülvizsgálata, egyben felelõsségi körök tisztázása. Vissza kellene térni a szerzõdések alapjához, megtisztítva azokat az olyan elemektõl, mint a kezelési költség, hogyan állapították meg a hitelképességet.
A hitelek árfolyamát illetõen a következõket javasolja. A svájci jegybankkal a magyar nemzeti bank, mint már korábban is javasolta – nagyméretû devizaswap ügyletet hajtson végre 220 forint körüli svájci frank árfolyamon, amihez a jegybankunknak megvannak a forrásai. Róna Péter tovább menve, azt javasolja, ezen a 220 forintos árfolyamon ajánlják fel a frankhitelek forintosítását. Ez már lényegesen szélesebb hitelezetti körben jelentene megoldást.
Lázár János bejelentése a piacokra is hatott. A hír után az OTP részvényeinek ára és az addig stabil forint is gyengülni kezdett, noha elõzõleg sem a részvény- sem a devizapiacon nem vártak nagyobb mozgást. Lázár János és Szijjártó Péter azonban borított mindent. Valamennyi árfolyam negatívba fordult, az OTP több mint hat százalékkal esett. A bejelentés után az euró 282, a frank 232 forint fölé szökött.
A Széchenyi Hitelszövetség egyértelmûen támogatja a Fidesz elképzelését. Közleménye szerint így „kiszabadulhatnak mindazok az adósok a tarthatatlanná vált kötelezettségeik alól, akik jelenleg hitelükben fogva tartott adósoknak számítanak, nyilvántartott tartozásuk meghaladja ingatlanjuk értékét.” A szövetség ugyanakkor javasolja, hogy ez a rögzített árfolyam idõkorlát nélkül érvényesüljön akkor is, ha az ingatlan kényszerértékesítésre kerül.
