Közélet

Meghalt sziklamászó – kihallgatták a gyerekeket

hegymászó (hegymászó, )
hegymászó (hegymászó, )

Felmerült annak a lehetősége, hogy egy iskolás dobta le a gyilkos követ, de a gyerekek közül senki sem látott ilyet.

Mint arról a Hír24 beszámolt, halálos sérülést szerzett a Gerecsében egy sziklamászó nő. Egy méretes kő találta fejen. Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.

A 25 éves nő két társával a pusztamaróti kőfejtőnél mászókötél és karabinerek segítségével, de sisak nélkül ment fel a vörösmészkő-sziklára. Már lefelé tartott, mikor társai látták, hogy egy téglányi szikladarab zuhan le a magasból. A földön állók félre tudtak ugrani a kő elől, a nő azonban már nem tudott kitérni, a szikladarab eltalálta. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, de az orvosok nem tudták megmenteni, vasárnap délelőtt meghalt.

A szemtanúk elmondták, hogy a baleset idején egy iskolás csoport sétált el a sziklamászók fölötti úton, ezért a gyerekeket a nyomozók szerdán meghallgatták. Ahogy a megyei rendőrség szóvivője fogalmaz: „A meghallgatások során nem merült fel olyan információ, mely a gyermekek felelősségét megalapozná.” A gyerekek tehát nem látták, hogy bárki véletlenül vagy szándékosan egy fél téglányi követ a mélybe dobott vagy rúgott volna.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szakértőket is bevont annak kiderítésére, pontosan honnan és miért zuhant le a szikladarab. A helyszínelő rendőrök állítólag megtalálták azt a mélyedést, ahonnan a követ kiemelték.

A Magyar Hírlap csütörtöki számában azt írja, az öbölben a gyerekek és kezdő sziklamászók gyakorlóhelye, így a falakat és a kőpárkányokat minden évben többször gondosan letakarítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik