Naszvadi György az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén elmondta: az első negyedévi államháztartási hiány a központi alrendszerben 742 milliárd forintot tett ki pénzforgalmi szemléletben, s valóban meghaladta az év egészére tervezett 687 milliárdot. Az egyenleget azonban az év hátralévő részében a költségvetésbe visszaáramló 529 milliárdos magán-nyugdíjpénztári bevétel és a 160 milliárd forintot jelentő különadó javítja.
Időarányosan például a magán-nyugdíjpénztári bevétel havonta 40 milliárd forintot tenne ki, így az első negyedévi hiány is alacsonyabb lenne 120 milliárddal – fejtette ki. Megjegyezte azt is, hogy a márciusi hiány mintegy 80 milliárd forinttal alacsonyabb lett az egy évvel korábbinál.
Az első negyedévi bevételeket elemezve az államtitkár jelezte: a társasági adóbevétel azért marad el az előirányzattól, mert a 2011. évit a 2010. évi bázisra tervezték, amely végül jóval kisebb lett a tervezettnél. Emellett az áfa-bevétel is várhatóan egész évben 60-70 milliárd forinttal elmarad az előirányzattól – tette hozzá. Véleménye szerint a 250 milliárd forint összegű stabilitási tartalék zárolása kiküszöböli a 200-220 milliárdos „veszélyzónát”, s így az idei költségvetés az előirányzott pályán lesz.
Naszvadi György elmondta, hogy a költségvetés általában fejnehéz, azaz az időarányosnál az első negyedévben mindig jóval nagyobb a hiány. Megjegyezte azt is, hogy a 250 milliárd forintos januári zárolás bejelentése után az intézmények könnyebben tudják tervezni kiadásaikat, megtakarításaikat és/vagy a többletbevételekre vonatkozó lehetőségeket felmérni.
A kormány a következő hetekben véglegesíti a 250 milliárd forintos zárolás részleteit – tette hozzá.
Idén az államadósság kamatterhe közel 1100 milliárd forint, ami a GDP közel 4 százaléka, ha az államadósság kamata a GDP két százalékára csökken, a kamat is 600 milliárd forinttal kisebb lehet – vázolta az államtitkár.
Naszvadi György jelezte, hogy a jelenlegi 80 százalékos GDP arányos államadósság 50 százalékra való mérséklésének törvénybeli rendezéséről, illetve a közpénzügyi törvény módosításáról az év második felében kerülhet törvénytervezet az Országgyűlés elé.
