Közélet

Minden keresztapával leszámolna az NNI

Hatékony humán hírszerzés nélkül nem lehet komoly sikereket elérni a szervezett bűnözéssel szemben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója szerint, aki a Népszabadságnak adott interjút. Bucsek Gábor azt mondta, egy "keresztapa" sem úszhatja meg: akiről az elévülési időn belül bebizonyítják, hogy törvénytelenül szerezte a vagyonát, azzal szemben fellépnek.

Az igazgató hangsúlyozta: a V. László ügyében meggyanúsított rendőri vezetők hatalmas károkat okoztak, ám azt nem tartja valószínűnek, hogy nyomozásokat lehetetlenítettek volna el, mert “két ember kevés ahhoz, hogy ügyeket tegyen tönkre, tartósan ellehetetlenítse a tisztességes többség munkáját”.

Az NNI augusztusban kinevezett igazgatója szólt arról is, hogy gyökeresen átalakította a belső ellenőrzés gyakorlatát, mert “ráfér a bűnügyi szolgálatra az eddiginél szigorúbb ellenőrzés”.

A nyomozóiroda átszervezésekor önálló osztályokat hoztak létre a tradicionális, nem egy esetben már a rendszerváltozás óta létező bűnszervezetek, a speciális – kábítószer, fegyver, cigaretta illegális kereskedelmével, valamint prostitúcióval foglalkozó – csoportok, illetve a számítógépes, pénzügyi és bankkártya-bűncselekmények felderítésére.

Bucsek Gábor nagyobb hangsúlyt szeretne helyezni a humán hírszerzésre. Úgy fogalmazott,”nincs az a poloska vagy más technikai megoldás, ami olyan pontos értesüléseket szállíthatna, mint egy jó helyre telepített ügynök, egy beépített rendőr, vagy egy informátor”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik