Közélet

A gyermekgyilkosok halálát akarják

szita bence-megemlékezés (ingyenes, )
szita bence-megemlékezés (ingyenes, )

Fáklyás felvonulást tart a Jobbik.

A gyerekgyilkossággal gyanúsított nő együttműködő. Kirendelt védője szerint teljes feltáró jellegű beismerő vallomást tett, amelynek valamennyi részletét fenntartja. Berlik Zoltán a közrádiónak azt mondta, a 47 éves nő elmeorvosi vizsgálata valószínűleg nem hoz lényeges változást a nyomozásban. Arra azért van szükség, hogy a kóros elmeállapotot, mint egyfajta büntethetőséget kizáró vagy korlátlan enyhítésre okot adó” lehetőséget kizárhassák, vagy feltételezhessék a hatóságok a büntető eljárásnál – tette hozzá a védő.

Az ügyvéd szerint P. Erika mindenben együttműködik a hatósággal. Teljes feltáró jellegű beismerő vallomást tett, ennek valamennyi részletét fenntartja, minden egyes nyomozati cselekménynél kész együttműködni – tette hozzá Berlik Zoltán. Az asszony egyik társa is vallomást tett, aki beismerte, hogy részt vett a bűncselekményben, de azt tagadta, hogy ő ölte volna meg a kisfiút. Arról, hogy büntetett előéletű harmadik társuk tette-e beismerő vallomást, a Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást.

17 éves kora óta gyakorlatilag folyamatosan börtönben volt a kaposvári gyerekgyilkosság fő gyanúsítottja. A férfi terrorizálta hozzátartozóit is.A Sántoson csak Kojaknak becézett B. József erőszakos bűncselekmények sora miatt volt már elítélve – derül ki a Borsból. A lap szerint a férfi volt párjától is úgy követelt pénzt, hogy körbelocsolta benzinnel és csattogtatta az öngyújtót. A Blikk a másik gyanúsítottról, K. Józsefról ír, aki ugyancsak terrorizálta családtagjait. Őt lassan a börtönből viszik majd a válóperére, decemberben lesz majd a tárgyalás. Autójáról lemondott, így a felesége kaphatja meg a zöld kocsit, amellyel a gyilkosság idején az erdőben jártak. A jármű azonban egyelőre bizonyíték, annak ellenére alaposan át kell vizsgálni, hogy valószínűleg nem azzal vitték a kis Bencét egyik helyről a másikra.A brutálisan meggyilkoslt felsőmocsoládi kisfiút szombaton temették el. Két és félezren kísérték utolsó útjára.

Forgalomkorlátozás: fáklyás felvonulást tart a Jobbik

Hétfőn este 18 órától fáklyás felvonulást tart a Jobbik a halálbüntetés visszaállításáért. Az menet a kaposvári Hősök templomától indul a Fő utcán keresztül a Kossuth térig. A felvonulás időszakában forgalomkorlátozásra illetve rendőri karos irányításra kell számítani. Beszédet mond Murányi Levente, a Jobbik alelnöke és Apáti István a Jobbik országgyűlési képviselője, illetve Ander Balázs a Jobbik megyei közgyülési képviselője.

Navracsics: nincs lehetőség a halálbüntetés visszaállítására

A közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt akkor mondta, amikor a Bándy Kata meggyilkolása miatt a Fidesz-frakcióban helyet foglaló kisgazda képviselők felvetették a halálbüntetés visszaállítását. Navracsics Tibor hangsúlyozta, nehéz kérdésről van szó, de sem nemzetközi kötelezettségek, sem pedig etikai megfontolások miatt nincs erre lehetőség. A miniszter szerint a tényleges életfogytiglan legalább olyan súlyos büntetés lehet.

Mint korábban megírtuk, a szakemberek szerint nem jelent visszatartó erőt a halálbüntetés, amelynek jogossága vagy jogtalansága napjaink legvitatottabb jogi, etikai, teológiai és társadalmi kérdéseinek egyike. A halálbüntetést ellenzők egyik legfontosabb érve, hogy végleges és visszavonhatatlan, vagyis elveszi a lehetőségét annak, hogy egy ártatlanul elítéltnek a későbbiekben igazságot lehessen szolgáltatni.

A pártolók viszont úgy vélik, a halálbüntetésnek igenis van elrettentő hatása, és annak eltörlése amellett, hogy a gyilkos életét felértékeli az áldozathoz képest, gyakorlati szempontból még költséges is. Kiemelik: a tényleges életfogytiglanra ítélt bűnözőknek nincs vesztenivalójuk, így semmitől sem riadnak vissza, ezáltal veszélyt jelentenek rabtársaikra és az őrökre, sőt egy esetleges sikeres szökés révén az egész társadalomra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik