Közélet

Sokba kerülhet a polgármesternek a gúnyolódás

Schwartz Béla (Schwartz Béla, Ajka, polgármester)
Schwartz Béla (Schwartz Béla, Ajka, polgármester)

120 ezer forint bírságra ítélték az ajkai polgármestert rágalmazás miatt, nem jogerősen. Schwartz Béla politikustársain gúnyolódott egy anyák napi ünnepségen.

Az ügyészség három rendbeli, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségével vádolta meg Ajka MSZP-s polgármesterét. Egy országgyűlési képviselő és két önkormányzati képviselő  volt az áldozata.

A polgármester 2011. május 1-jén a Bányász sporttelepen köszöntötte az édesanyákat, majd későbbi beszédében Ékes József fideszes országgyűlési képviselőre, Fülöp Zoltán és Ravasz Tibor ajkai önkormányzati képviselőre gyalázkodó megjegyzést tett.

A vád szerint Ékes Józsefet a polgármester a majálison Moslékes Józsefnek nevezte, és azt mondta róla, hogy évekig nem fizetett adót, iskolai végzettségét meghamisította a parlament és más honlapok adatbázisában, illetve szóvá tette, hogy Ékes magnófelvételt készített egy korábbi beszélgetésükről; Fülöp Zoltánról (akit alsó- és felsőtáskás pitonnak nevezett) azt mondta, hogy 17 milliós Mercédesszel ment egy óvoda bezárására, Ravasz Tibort mangalica Tibornak hívta, aki szerinte csak veszteséges cégeknél dolgozott.

A polgármester beszédében arra szólította fel az ajkaiakat, hogy óvakodjanak tőlük, és ha ezekkel az emberekkel találkoznak, kerüljék el őket. A beszédet vágatlanul adta le a helyi televízió, melynek internetes portáljára is felkerült az anyag; megjelent a helyi újságban és egy honlapon is.

Schwartz Béla a bíró előtt hangsúlyozta: beszéde nem személyeskedő volt, hanem egyfajta politikai mechanizmust, mentalitást ítélt el; összefüggést vélt ugyanis felfedezni a 2010-es választások után a kormány által meghirdetett elszámoltatási politika és az azóta az MSZP-s vezetésű ajkai önkormányzat és személy szerint ellene is indított csaknem húsz eljárás között. Ezek közül kilenc 2011 májusáig indult, azóta 19-re nőtt a számuk – mondta.

Ő erről a politikai stílusról mondott véleményt 2011 májusában – állította a bíróságon. A képviselőket illető gúnynevekről azt mondta, hogy azokat nem ő találta ki, hanem használatosak a városban.

Ékes József a meghallgatásakor felidézte, hogy az ominózus magnófelvétel akkor született, amikor Schwartz Béla egy megbeszélésre hívta őt, és az Állami Számvevőszék által az önkormányzatnál indított vizsgálat leállítását kérte tőle, cserébe önkormányzati bizottsági helyekért. A képviselő a bíróságon elismerte, hogy iskolai végzettsége rosszul szerepelt a parlament holnapján, azt javíttatta, de tagadta, hogy nem fizetett volna adót.

Fülöp Zoltán a tárgyaláson kifejtette: bizonyos dolgokat a politikai vitákban el lehet fogadni, de a polgármester kijelentései őt emberi mivoltában sértették meg; állításai, mivel Schwartz a város első embere, alkalmasak arra, hogy a választókat félrevezessék.

Ravasz Tibor úgy vélte, hogy az alkatára tett megjegyzés csorbította a becsületét, valamint üzleti megítélését is, hiszen a polgármester azt állította, közgazdászként csak veszteséges cégeknél dolgozott.

A sértettek azt mondták Szilágyi István bíró előtt, hogy Schwartz Béla ellen személy szerint nem, hanem ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, bejelentést bizonyos ügyekben, amelyekre képviselői esküjük kötelezte őket.

A bíróság végül úgy döntött, hogy a vádban foglaltaknak megfelelően Schwartz Béla bűnös, és 120 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a polgármesterre. Az ügyész elfogadta az ítéletet, a védelem felmentésért fellebbezett.

Az ajkai polgármesternek egyéb bírósági ügye is van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik