Közélet

Szerelemféltés állhat a rendőrgyilkosság háttérben

Nagy valószínűséggel szerelemféltés áll a hátterében a szigetszentmiklósi rendőrgyilkosságnak, amelyben péntekre virradóra a gyanú szerint egy rendőrnyomozó megölt egy rendőrnőt, majd magával is végezni akart.

A közleményben megismételték: az eddigi adatok szerint ketten voltak a lakásban a bűncselekmény elkövetésének idején. A tájékoztatás szerint az eset további vizsgálatát a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség végzi.

Kitért arra: a férfi állapota stabil, de még nem tért magához. Információik szerint a rendőrnő gyermeke csütörtökön az apjánál volt, így nem lehetett tanúja a tragikus eseménynek. Hozzáfűzte: mind a rendőrnő, mind a gyanúsított rendőr gyermekeinek másik szülője él, így a gyerekek feltehetően hozzájuk kerülnek majd.

Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője hajnalban az MTI-vel azt közölte: egy rendőr meghalt, egy másik életveszélyesen megsérült Szigetszentmiklóson péntekre virradóra. A szigetszentmiklósi rendőrség két hivatásos munkatársát – egy 35 éves nőt és a 36 éves férfit – bejelentés alapján egy lakásban találták meg, egyikük már nem élt, a másikat súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték a Merényi kórházba.

Kállai Gábor korábban azt mondta, hogy a nőt több késszúrással ölték meg, a kiérkező rendőrök már csak a halál tényét tudták megállapítani. A nyomozók úgy tudják, a pár korábban érzelmi kapcsolatban állt egymással, az elkövetés módja alapján azt feltételezik, hogy indulatból történt a gyilkosság. A nő megölése után a férfi a gyanú szerint magával is végezni akart, és késsel maga ellen fordult. Az ügyészség megindította ellene az eljárást.

Pintér Sándor belügyminiszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón jelezte: még a délután folyamán pontos információkat vár a szigetszentmiklósi rendőrgyilkosság helyszínéről. Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI kérdésére elmondta: tudomása szerint Pintér Sándor belügyminiszter hivatalosan nem kereste meg az ügyészséget, de ettől függetlenül informálisan tájékozódhatott a helyzetről. Ezenkívül mint volt rendőr, a miniszter tudja, hogy egy nyomozás időbe telik, a vizsgálatok eredményeit is ki kell várni – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik