Közélet

Brutális modellgyilkosság: elítélték a fiatalokat

A pár egy erdős területre vitte Szabó Dézit, majd több késszúrással végeztek vele.

A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a két fiatalt, akik 2008 augusztusában többtucatnyi késszúrással megölték egyik ismerősüket.  A lány és barátja egy budapesti bevásárlóközpontnál beszélt meg találkát Dézivel. Miután felvették őt, egy soroksári erdős területre hajtottak, ahol előkerült a kés: A lány összesen 19-szer szúrt. Dézi kezdetben próbált védekezni, a fiú eközben ököllel ütötte. A gyilkos eszközt később átvette barátnőjétől, és hozzá hasonlóan ő is szúrt. A páros rokonoknál, barátoknál húzta meg magát, majd vidékre menekültek, de csak másfél hétig sikerült bujkálniuk a rendőrök elől.

A két fiatal lány egyébként táncosnőként, erotikus fotómodellként dolgozott, esetenként pedig szexuális szolgáltatásokat is nyújtottak. Néhányszor közösen is vállaltak táncosnői munkákat.

Az eljárás alatt a fiatal férfi részben beismerte, hogy részt vett a gyilkosságban, barátnője azonban ezt mindvégig tagadta. A bíróság a párost tizennégy illetve tizenöt évre ítélte első fokon. A fiú az ítélethirdetéskor sírva fakadt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik